A bölcsőringató
Egy királyi udvarban sokféle szolgálatra van szükség. Van kamarás, udvarmester, udvari szakács, udvaribolond. Mindezen túl most egy bölcsőringatóra is szükség volt, a király unokájának a bölcsőjét kellett ringatni. Ezért a királyfi kihirdettette az országban, hogy olyan fiatal lányok jelentkezését várják, akik királyi bölcsőringatók szeretnének lenni.
Gondolhatjátok, jöttek is a lányok garmadával, megtelt velük a palota udvara. A királyfi egyenként behívta őket a trónterembe, és mindegyiknek elmondta a feltételeket.
Jött az első lány, meghajolt a királyfi előtt, ő pedig a trón mellett álló bölcsőre mutatott, és így szólt:
- Látod, itt áll a bölcső, ezt kell majd ringatni. De még üres, nincs benne kispárna, se pehelydunna. Ahhoz, hogy királyi bölcsőringató lehess, neked kell megvarrnod a fiam párnáját. El kell menned az ország keleti sarkába, ott lakik egy boszorkány. A boszorkánynak van egy aranytollú lúdja. Három napig szolgálnod kell nála, és ha elégedett a munkáddal, megengedi, hogy az aranytollú lúd tollaival tömd ki a kispárnát. Utána viszont vissza kell vándorolnod az ország túlsó csücskébe, ott lakik egy óriás, akinek vegyeskereskedése van, és egyedül az ő boltjában kapható áfonyakék hímzőfonal. De csak akkor ad belőle, ha nála is három napig szolgálsz. Ha aztán a szolgálatod fejében ad neked a hímzőfonálból, hímezd rá a kék fonallal a királyi család címerét. Ha mindezzel elkészülsz, és bemutatod az elkészült kispárnát, fölfogadlak bölcsőringatónak.
A lány gondolkodott egy ideig, majd megkérdezte:
- Mondja, felséges úr, mit kell majd dolgoznom a boszorkánynál és az óriásnál?
- Ezt majd ők elárulják - felelte a királyfi.
- És mi lesz akkor, ha nem sikerül a szolgálat? Ha azt mondják, hogy nem adnak lúdtollat vagy fonalat? A királyfi bólintott:
-Igen, ezt valóban tudnod kell. Nos, ha a boszorkány elégedetlen lesz veled, akkor varangyos békává változtat; ha az óriásnak nem tetszik a szolgálatod, akkor ő láncra ver és bezár a várának a toronyszobájába.
A lány meghökkent, és gondolkodóba esett. A királyfi mindezt látta, és szelíden annyit kérdezett:
- Ugye, nem könnyű feladat?
- Bizony, nehéznek tűnik - válaszolta kedveszegetten a lány.
- Akkor most arra gondolsz, hogy jobb lenne, ha békében hazamennél és nem fognál bele?
A lány a szája szélét harapdálta, és hallgatott. A királyfi ezzel a mondattal bocsátotta útjára:
- Ne felejtsd el, hogy nem ígértél semmit. Ha túl nehéznek találod a feltételt, nem kell elvállalnod a feladatot.
Elment az első lány, bejött a második. A királyfi neki is elmondta a feladatot az aranytollú lúdról, az áfonyaszínű fonalról, és a lány egyből így felelt:
- Királyfi, én máris indulok! Nekem mindennél nagyobb öröm, hogy szolgálatot tehessek neked.
Így el is indult a lány, megkereste a boszorkányt. Meg kell adni, elég csúf boszorka volt, orra mint a kovászos uborka. A lány odaállt elé, hogy a szolgálatába szeretne állni, mert az aranytollú lúd tollaival akarja a kispárnát kibélelni.
Jól van - mondta a boszorkány -, majd meglátjuk, mit tudsz!
A munka az volt, hogy a jövendőmondó varangyos békáknak kellett szúnyogokat meg legyeket fogdosnia.
A három nap végén a boszorkány elégedett volt a munkájával.
- Jól van, lányom - mondta elégedetten -, kedves varangyaimnak nem kellett koplalniuk. Tépjél a lúd tollaiból annyit, amennyire szükséged van!
A lány megtömte a kispárnát, és szaladt az óriáshoz. Nála áfonyát kellett főznie kétöles kondérokban. Munkája végeztével az óriás is elégedett volt vele, adott neki egy guriga fonalat. A lány ráhímezte a párnára a királyi család címerét, és nemsokára ismét ott állt a trónteremben.
Büszkén mutatta a királyfinak a kispárnát:
- Nézze, felséges úr, teljesítettem a feladatot!
A királyfinak nagyon tetszett a kispárna. Behívatta az apját, az anyját: az idős királyt meg a királynét, valamint az udvari embereket.
- Nézzétek, milyen szép kispárnát varrt és hímzett ez a lány! Ha betesszük a bölcsőbe, díszére válik majd! A lány ott állt, és arra gondolt, hogy akkor ő lesz a bölcsőringató. Igen ám, de az országban mindenki tudja, hogy a királyfinak nincs felesége. Hát, akkor hogyan lehet neki fia? A királyfi azt mondta, hogy „az én fiam bölcsőringatója leszel". Most, hogy idegyűlt az egész udvari nép, jelen van az öreg király, az öreg királyné, a kamarás, az udvarmester... szóval mégiscsak kínos lenne megkérdezni, hogy „Hol van a fiad, meg hogy..." Úgyhogy csak állt, és amikor a csend már kezdett rájuk telepedni, megköszörülte a torkát és megszólalt:
- Akkor engedelmével felséges úr... én elmennék... aztán, ha kell majd a szolgálatom...- és csak állt.
A királyfi egy kicsit szomorúnak tűnt. Talán egy leheletnyit sóhajtott is, mielőtt felelt volna.
- Nos, jó. Ha elmennél, csak eredj! A párna, amit varrtál, mindig itt lesz a fiam bölcsőjében.
A lány hazament, és azóta is meséli az ismerőseinek, rokonainak, barátnőinek, hogy milyen nagyszerű uralkodója van ennek az országnak, s milyen derék ifjú a királyfi, hogy őt, a szegény lányt így kitüntette, hogy az őáltala hímzett párna ott lesz a gyerekének a bölcsőjében. Azt ugyan nem nagyon értette, hogy miért nem lett bölcsőringató, de erről inkább nem beszélt az embereknek.
A királyfi pedig néhány napig szótlanul járt-kelt, aztán így szólt a kancellárhoz:
- Még mindig nincs bölcsőringatóm. Hívjuk be a következő lányt! Bejött a harmadik lány, a királyfi neki is megmutatta a bölcsőt:
- Látod, kispárna már van, de pehelydunna még nincs!
Vele is megismertette a feltételeket, elmondta a veszélyeket is, és a lány, ugyanúgy, ahogy a második, bátran válaszolt:
- Elvállalom a feladatot!
Elment a boszorkányhoz, etette a varangyos békákat. Három napig áfonyát szedett az óriásnál. Mivel ő is derék lány volt, mind a kettő megszerette, a boszorkány megengedte, hogy tépjen az aranytollú lúd tollaiból, az óriás hímzőfőnállal ajándékozta meg, úgyhogy két hét múlva már vitte is a palotába a hímzett pehelypaplant.
A királyfinak ez is nagyon tetszett. Behívatta az öreg királyt, az idős királynét, az udvarmestert, mindenkit.
- Nézzétek! Ez a pehelydunna méltó a kispárnához! A bölcsőben a helye!
A lány a királyfira nézett és megkérdezte tőle:
- Királyfi! Azt ígérted, hogy én leszek az udvari bölcsőringató, ha ezt a feladatot teljesítem. Én készen állok, de hol van a te fiad?
A királyfi szeme felragyogott:
- Még a királyi palotákban sincs másként - felelte -, hogy a kisbabák bölcsőjét az édesanyjuk ringatja. Gyere hozzám feleségül, és te leszel az udvari bölcsőringató!
A lány nem sokat tétovázott, igent mondott. Egy hét múlva megülték a hét országra szóló lakodalmat, egy év elmúltával pedig igazi királyi bölcsőringató lett belőle.
(Lk 1,26-38)
Mária megtanít minket az Istennel való beszélgetésre, ami nem sokban különbözik az emberekkel való beszélgetéseinktől. Az angyaltól megtudja, hogy küldetést kap Istentől: „Gyermeket fogansz, fiút szülsz és Jézusnak fogod elnevezni."
A kérdés - a kissé kínos kérdés - egyből adja magát: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?" Elvégre tudnia kell, miként lásson neki a küldetés megvalósításának. Az angyal meg is felel a kérdésére: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával."
Istent gyakran olyan hatalmasnak érezhetjük, hogy ezeket a tabuféle kínos kérdéseket nem merjük föltenni neki. És akkor nem történik semmi. Dolgunk végezetlenül hazamegyünk, mint a második lány.
A másik tévút pedig, amikor többet kérdezünk, mint amennyi válaszra szükségünk van, mert aggódunk amiatt, hogy mi lesz velünk, bajunk lesz-e, végig tudjuk-e ezt csinálni. Akkor a király — aki megérzi bennünk a bizalom hiányát — azt mondja nekünk, hogy talán inkább mégse vállald, hogyha kockázatosnak érzed. És akkor is dolgunkvégezetlenül távozunk.
Mária két mondatot mond ebben az evangéliumi történetben. Az egyik egy kérdés, ami bár nehéz, de föl kell tenni a továbblépéshez. A másik mondat, a kimondott „Igen", a küldetés egyszerű, nyílt vállalása. Itt még föltehetné azt a kérdést:- De mi lesz Józseffel, mit szólnak majd az emberek, hogy fogom ezt nekik megmagyarázni, mi lesz velem? - Ezt már nem kérdezi meg, hanem csak annyit mond: „Az Úr szolgálója vagyok, teljesedjenek be hát rajtam szavaid."
Mindannyian kapunk kisebb-nagyobb küldetéseket Istentől. Talán jobban tudjuk ezeket teljesíteni, ha a tabuktól való félelmünkön túllépve föl merjük tenni a küldetés teljesítéséhez fontos kérdéseket, és nem kérdezünk tovább ott, ahol a kérdezés már biztosítékokkal próbálná helyettesíteni a bizalmat.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
