M�ra Ferenc: Sz�pen sz�l� muzsika

Hol volt, hol nem volt, volt a vil�gon egyszer egy k�rtemuzsika, amelyik arr�l volt nevezetes, hogy csak akkor sz�lt, ha j� gyerek f�jta.

Ezt pedig �n onnan tudom, hogy az enyim volt ez a csod�latos k�rtemuzsika. Ahogy most az �letem hajlat�r�l visszan�zek az elej�re, eg�sz eddig a k�rtemuzsik�ig l�tok vissza. Ami el�tte volt, az elmos�dik el�ttem, mint hajnali k�p a hossz� fasorban.

A sz�pen sz�l� muzsik�t valami j�t�k�rul� t�t embert�l kaptam, ami�rt telemer�tettem a fakup�j�t friss v�zzel a v�s�rk�t v�dr�b�l. Nagyot h�zott a j� ember a kup�b�l, azt�n k�r�ln�zett a j�t�kos-ponyv�n:

– No, kisfi�, h�t most m�r mit adjak neked, ami�rt vizet hozt�l a Jano b�csinak? No, adok neked egy k�rtemuzsik�t. Sz�p volt az a k�rtemuzsika, sz�p volt, az egyik fele pirosra volt festve, a m�sik s�rg�ra, de biz �n az�rt m�giscsak jobban szerettem volna valami f�ty�l�s fark� lovat. Mondtam is a Jano b�csinak, hogy van m�r nekem k�rtemuzsik�m otthon.

– Jaj, fi�cska, csakhogy ez nem olyan k�rte-muzsika �m, mint a t�bbi! – motoszk�lt a t�t fanyel� bicsk�j�val a k�rtemuzsika s�pj�n. – Ez olyan muzsika, hogy csak addig sz�l, m�g j� gyerek f�jja. N�zzem no: j� gyerek vagy-e, meg tudod-e sz�laltatni?

Belef�jtam a muzsik�ba: h�t olyan sz�pen sz�lt, hogy �r�m�mben t�tva maradt a sz�m. Nem tudtam, ma sem tudom, mit csin�lhatott a s�pj�val ez az ezermester t�t, de eg�szen �gy tilli�zott, mint a s�rgarig�.

– Csak azt�n mindig ilyen sz�pen sz�ljon! – t�togatta ut�nam a t�t b�csi a harcsasz�j�t. De bizony sz�lt ez m�g szebben is, mert mire haza�rtem, akkorra minden fort�ly�t kitanultam a k�rtemuzsik�nak. Ha csak a sz�mhoz �rintettem, halkan kacagott, mint a vadgalamb; ha r�videket f�jtam bele, csattogott, mint a f�lem�le; tudtam vele s�v�lteni, mint a pir�k, csikorgatni, mint a cs�z.

M�g �desany�mnak is f�ls�t�tt a mosoly az orc�j�n a muzsikasz�ra. Pedig �jjele-nappala csupa szomor�s�g volt akkoriban, ahogy a beteg h�gocsk�mat virraszt-gatta. De m�g az is felnyitotta a b�gyadt szem�t, szeg�nyke, �s megvillant benne az �r�m, ahogy megsz�lalt:

– Sz�p mucita! F�add m�d, b�t�k�m! De m�g az �reg Titul�sz doktor is megbiztatott, amikor d�lut�n bekocogott hozz�nk. Megcir�gatta a beteg s�padt kis arc�t, azt�n megt�r�lgette a p�paszem�t. Mert akkoriban majd mindig harmatos lett a p�paszeme, ha lehajolt a hugic�mhoz.

– �gy, �gy, �csik�m – borzolta f�l a hajamat a homlokomon –, csak hadd sz�ljon az a vil�gsz�p muzsika, ha �r�me telik benne ennek a lenge n�dsz�lkisasszonynak. A lenge n�dsz�lkisasszony, szeg�nyke, f�radtan elmosolyodott, �n pedig rikoltoztattam a muzsik�mat, hogy csak �gy zengett bele a h�z.

– El�g lesz m�r, kis muzsik�som – t�r�lgette le any�m a verejt�ket a homlokomr�l, mikor m�r bek�ny�k�lt az este az ablakon. Az �m, csakhogy �desap�m meg akkor t�rt haza a sz�l�b�l, neki is be kellett mutatnom a tudom�nyomat.

Meg is csud�lta illend�en. Azt mondta, eg�sz erd�re val� mad�r van elb�jva ebben a csudadud�ban. Csakhogy azt is hozz�tette, hogy ilyenkor m�r alszik minden j�raval� mad�r. Borong�s volt a homloka az ap�mnak, lekaptam a sz�mr�l a k�rtemuzsik�t. De ebben a percben megsz�lalt a beteg.

– Enim mucita, �n f�ok – �radt fel�m sz�jacsk�j�b�l a forr� lehelet, s ahogy er�tlen kezeit f�lemelte, �gy libegtek azok az alkonyat barnas�g�ban, mint haldokl� feh�r pill�k. Ijedtemben meg�llt a sz�vem ver�se, �s magamhoz szor�tottam a k�rtemuzsik�t. A kerek vil�g�rt se adhatom �n azt oda senkinek.

Ki akartam osonni az ajt�n, de �desany�m megfogta a kezemet.

– H�t sajn�lod t�le, fiacsk�m? – k�rdezte szomor�an.

– Hiszen �gyse tudja f�jni – ny�jtottam oda kelletlen�l a muzsik�t –, nem �rtenek ehhez a l�nyok. Csakugyan nem tudta. A cs�pp sz�j�hoz vitte, de mindj�rt visszab�gyadt a kezecsk�je.

– No, mondtam, ugye? – kaptam diadalmasan a muzsika ut�n, de szeg�nyk�m od�bb r�ntotta a kez�t.

– Nem adom, enim mucita! – n�zett r�m haragosan, s bedugta a j�t�kot a v�nkosk�ja al�. �n pedig kisompolyogtam a szob�b�l, �s elkeseredve �ltem ki az udvarra a ribizlibokrok al�. M�r akkor esti im�ds�gukat v�gezt�k a f�lem�l�k, de �n �gy �reztem, engem cs�folnak.

– Tudsz-e te �gy, h�res k�rtemuzsik�s? – mintha csak ezt csattogt�k volna.

Elfakadtam s�rva, bementem a h�zba, s azon ruh�stul v�gigd�ltem a vackomon. Ott azt�n �lomba is r�ttam magamat. Nem �rtek r� velem t�r�dni azon az �jszak�n, amelyiknek olyan szomor� lett a hajnala. Mert hajnalodott m�r, mire f�l�bredtem, �s a zsebemhez kaptam.

– A k�rtemuzsik�m! – motyogtam ijedten. Mert azzal �lmodtam, �s �gy r�mlett, mintha a zsebembe tettem volna. Ahogy kij�zanodtam az �lomb�l, �ttapogat�dztam a tisztaszob�ba, ahol a h�gocsk�mnak a nagy�gyban vetett�k meg a beteg�gyat. Any�mat az asztalra borulva nyomta el a f�radts�g, h�gocsk�m l�zas arca, mint a r�zsa, piroslott az �jjeli m�cs gy�nge f�ny�ben. Odalop�dztam az �gyhoz, �s beny�ltam a v�nkos al�.

– Megvagy! – dobbant nagyot a sz�vem, ahogy meg�reztem a kezemmel a k�rtemuzsik�t. Boldogan suhantam vele kifel�. Mikor az ajt�ba �rtem, nagyot lobbant a m�cses. Megrettentem, s ahogy visszafordultam, mintha r�m szegezte volna szeg�ny kis testv�rk�m a nagy fekete szem�t.

Olyan f�nyesnek l�ttam �s olyan szomor�nak, hogy ijedtemben kiejtettem a kezemb�l a j�t�kot. Nagyot koppant a k�sz�b�n, f�lriadt r� �desany�m:

– Te j�rsz itt, fiam?�n m�r akkorra f�lmarkoltam a k�rtemuzsik�t, �s sz� n�lk�l kotr�dtam vissza a vackomba. El is aludtam mindj�rt, de el�bb bedugtam a kincset a v�nkosomba, a l�gy pihe k�z�. Ott ugyan meg nem tal�lja a hugic�m, ak�rmilyen okos kisl�ny!

�, b�r megtal�lta volna, de nem is kereste soha t�bbet!

Mire f�l�bredtem a nagy cs�ndess�gre, akkorra kopors�ba is tett�k a lenge n�dsz�lkisasszonyt. Bord�cs keresztany�m im�dkozott mellette, mert ap�m�k a temet�s ut�n j�rtak.

Keresztany�m nagyon bele volt feledkezve az im�ds�gosk�nyvbe, s nem vette �szre, mikor �n az asztalra fektetett kopors�cska mell� suhantam. Kicsit magas volt nekem a ravatal, l�bujjhegyre pipiskedve akartam a testv�rk�m kez�be lopni a k�rtemuzsik�t: azon pih�sen, tollasan, ahogy a v�nkosb�l kih�ztam, de v�zna ujjacsk�i m�r nem tudt�k megszor�tani.

– Vidd el, Marika, neked adom – s�gtam neki. Vir�gszag� sz�l libbent be a nyitott ablakon, kicsit meglebegtette, meg is zizegtette a szemf�d�lk�t.

– Nem kell, b�ty�k�m, �n m�g enn�l is szebb muzsik�t hallgatok ezut�n – ezt ragyogta vissza testv�rk�m arca, �s nekem hirtelen f�jni kezdett a sz�vem.

Akkor �reztem �letemben el�sz�r f�jdalmat �gy, hogy senki se b�ntott.

Szomor�an cs�sztattam a zsebembe a k�rtemuzsik�t, �s h�rom napig nem is volt kedvem el�venni. Hanem akkor egyszerre gondoltam egyet, amit�l kedvre der�ltem.

– Muzsik�lok a s�rja f�l�tt, h�tha szebbet �lmodik t�le – szaladtam ki a temet�be. Az istenkertje csak egy futamod�snyira volt a h�zunkt�l, hamar oda�rtem, �s �t�leltem a fejf�t, amelyen m�r hervadozott a k�r�mkevir�g koszor�.

– Ide hallgass, testv�rk�m! Azzal belef�jtam a k�rtemuzsik�ba, �s eljajd�tottam magam. Ak�rhogy er�lk�dtem, a k�rtemuzsika nem sz�lalt meg.

Hiszen az csak addig sz�lt, m�g j� gyerek f�jta! Sz�vszakadva �rtettem meg, hogy m�r nem vagyok j� gyerek.