EMLÉKKÖNYV

FŐTISZTELETŰ ÉS FŐMÉLTÓSÁGÚ

DR ANTAL GÉZA

DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS PÜSPÖK URNAK

A BELSŐSOMOGYI EGYHÁZMEGYÉBEN

1926. ÉVI ÁPRILIS HÓ 11-TŐL 15.-IG

1927. ÉVI MÁJUS 15-TŐL 31.-IG TARTOTT

EGYHÁZLÁTOGATÁSÁRÓL

SZERKESZTETTE

NEMESDÉDI SZABÓ BÁLINT

HETESI LELKÉSZ

EGYHÁZMEGYEI FŐJEGYZŐ S TANÜGYI ELNÖK

PÁPA

NYOMTATOTT FŐISKOLAI KÖNYVNYOMDA BETÜIVEL

1929

11. Kálmáncsa, Homokszentgyörgy, Istvándi / és Darány

1927. MÁJUS 18 SZERDA

 Május 18-án Erdőcsokonyáról Politzer Géza nagybérlő négyes fogatán Püspök úr Kálmáncsára indult. Az erdőcsokonyaiak szép fogataikon kisérték a társaságot.

 Kálmáncsán Puri István biró, a lelkészlakon Kovács Bertalan lelkész üdvözölte Püspök urat. A faluba 12 tagu bandérium kíséretében, a Levente-egyesület tagjainak sorfala között szép, régi kendőkkel és varrottasokkal díszített diadalkapun át vonult be a menet. A lelkészlakon gyűltek össze a szomszéd lelkészek: Zákányi József Homokszentgyörgyről, Schmidt Béla Istvándiról, valamint az uradalmi tisztikar.

A tágas templom szépen feldíszítve várta a főpásztort, akit 10 magyarruhás lány üdvözölt a bejáratnál.

Az istentiszteleten a gyülekezeti énekkar Pap Ferenc kántortanító vezetése mellett az új énekeskönyvből énekelt, Zákányi József homokszentgyörgyi lelkész imádkozott, Lieber István homokszentgyörgyi tanító a „Tied az ügy” kezdetű éneket énekelte, majd Püspök úr tartott buzdító beszédet az ősök dicső példáira hivatkozva, idézve Kálmáncsa felséges múltját, az ott munkálkodó reformátorok életét.

  Püspök úr egyházi beszéde.

„Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.” Lehetne-e áldásosabb szavakkal kezdeni beszédemet, mint amilyen szavakkal az apostol köszöntötte az általa alapított gyülekezetet. Hiszen az isteni kegyelemnek reátok kérésével a legjobbat, a legnagyobbat kérem reátok, Annak áldását, akitől jő alá minden ajándék és tökéletes adomány. Annak áldását kegyelmét, aki minden létnek szabados Ura, az emberi üdvösségnek is egyedüli szerzője. És amikor békességet kívánok nektek, kivánhatnék-e nektek jobbat a szívnek benső békességénél, amely megadja az embernek azt a nyugalmat, hogy az életnek csapásai, viszontagságai, bajai és töredelmei közepette egy pillanatra se veszítse el bizodalmát az isteni kegyelemben, tűrje ezeket a szenvedéseket keresztyén megnyugvással és ne érezze e szenvedések súlyát és fájdalmát, hanem bizakodó lélekkel gondoljon arra, hogy azok is Istennek megpróbáltatásai, amelyeket a mi lelki megjobbulásunkra reánk bocsátott. S mikor az apostolnak e szavaival köszöntelek benneteket, mélységes érzés járja át a lelkemet, mert megszentelt helyen járok, amelyet reformátorainknak emléke tesz egyházunkra nézve szentté. Óh minő áldott emléket hagytak maguk után az ősök: Istvándiban hányszor kellett a gyülekezetnek újra templomépítéshez fogni és Homokszentgyörgyön, ahol a gyülekezet 140 esztendeje alakult meg, mi mindent tettek az ősök, hogy áldozatkészségükkel megbizonyítsák hitüket. Önkéntelenül is mély megilletődés szállja meg lelkemet, hogy itt az ősök hithüsége által megszentelt helyeken járok, különösen ha visszagondolok ennek az anyaszentegyháznak, ennek a szent gyülekezetnek múltjára s arra gondolok, hogy ez a föld szülte az egyik nagy reformátort, Kálmáncsai Sánta Mártont, aki nevét is e községtől nyerte, hogy ezen a földön működött a másik nagy reformátor, Sztáray Mihály, aki a Drávavidéken 120 gyülekezetet alapított és akinek énekét ma is énekli az egész magyar református egyház. Ennek a gyülekezetnek a kezdete visszanyúlik a reformáció legelső éveibe, mert hisz 1530-ban, alig néhány esztendővel azután, hogy az evangélium a mi édes anvanyelvünkön hirdettetett, itt már volt szent gyülekezet.

Ez a gyülekezet 1558-ban megnyerte lelkészéül a baranyai superintendenst, Szegedi Kis Istvánt, aki ezt püspökségének székhelyévé tette, itt felsőbb iskolát állított, ahol a gyülekezetek számára lelkipásztorok nyerték kiképeztetésüket. Óh mily fényes múltja van e gyülekezetnek, mily szoros kapcsok kötik ezt a gyülekezetet a reformációban újra megelevenedő isteni ige hirdetéséhez.

Igaz, hogy Szegedi Kis István nem soká működött itt, mert alig három évi itt működése után a templomból kijövet, amikor éppen híveivel együtt emelte fel szivét az egek Urához, a szigetvári basa elhurcoltatta Tolnára, majd Szolnokra került, de hogy mennyire össze volt egyénisége forrva ennek a gyülekezetnek életével, mutatja az, hogy amikor váltságdíjul 1500 forintot követeltek, a gyülekezet a maga részéről mindent elkövetett, hogy ezt a váltságdíjat összehozza s amidőn a gyülekezet nagy szerencséjére egy ráckevei gazdag kereskedő szintén közreműködött a nagy hithős kiszabadításán, a gyülekezet a maga áldozatos szeretetét megmutatta azzal, hogy a váltságösszeg előteremtéséhez a maga erejével is szintén hozzájárult s ezzel sikerült a nagy reformátort, lelkész-püspökét a török rabságból kiszabadítani. Ha arra gondolok, K(eresztyén). H(iveim).!, hogy a reformáció diadalmas terjedésének éveit az elnyomatás századai követték s hogy amint a türelmi rendelet 1781-ben kiadatott, ez a gyülekezet, amely körülbelül 200 esztendőn keresztül elnyomatás járma alatt nyögött, amely csak titokban őrizte meg az evangéliumi világosságot, felhasználta az alkalmat arra, hogy vallásának szabad gyakorlatát kérelmezze és ismételt kéréseinek eredményeképen 1785-ben újra megtudta fundálni a maga templomát, lelkészlakát és iskoIáját: önkéntelenül is mély megilletődéssel kell megállanom a szent templom falai között.

De, K(eresztyén). Gy(ülekezet).!, nem szabad nekünk a múlton elmerengenünk, hanem kérdeznünk kell, hogy vájjon ennek a gyülekezetnek a jelen élete méltó-e ahhoz a múlthoz, amelyről az imént emlékeztem, hogy ennek a gyülekezetnek a tagjaiban meg van-e épúgy a hithűség, az evangéliumnak a szeretete, amint meg volt őseikben, vagy pedig apáiknak elkorcsosult utódai-e, akik azt, amit apáik igaz hitbuzgósággal, lelkesedéssel, az evangélium szeretetéből alkottak, megtartják, de nem becsülik meg többé úgy, mint ahogyan azt apáik megbecsülték.

K. Gy.! A gyülekezet lelki életének egyik legszólóbb bizonysága, hogy szomjazza-e a gyülekezet az Isten igéjének hirdetését, gyakorolja-e az istentiszte­letet, látogatja-e hűségesen az Úrnak szent házát, hogy itt lelki épülést vegyen és ha ezt a kérdést vetem fel s erre az egyház presbitériumához hivatalosan is intézett kérdésemre az a válasz érkezik, hogy az istentiszteletek gyakorlása gyenge, óh, K. Gy.!, akkor mélységes fájdalom fogja el az én szivemet, mert azt látom, hogy ennek a fényes mult gyülekezetnek a tagjai a mi napjainkban, az országnak, az egyháznak ezekben a nehéz napjaiban nem érzik azt a kötelezettséget, amelyet éreztek őseik, akik nemcsak a reformáció századában, de később is igaz buzgóságtól áthatva megtettek mindent az egyház érdekében, akiknek az ő életük is nem volt drága, csakhogy az Úr Jézus igaz szolgálatában forgolódhassanak. Óh, K. Gy.!, az a nagy erkölcsi, vallási intézmény, amelyet mi anyaszentegyháznak nevezünk, ez Krisztus által arra van rendeltetve és Krisztus parancsából azért áll fenn és azért marad fenn időtlen időkig, hogy hirdesse az Istennek azt a kegyelmi tényét, amely a názáreti Jézus Krisztusnak földre szállásában, Földi munkásságában, elszenvedett kereszthalálában nyilvánult meg. K. Gy.!, nézzen csak ki-ki a maga lelkébe, oly tisztának, oly szentnek érzi-e magát, hogy az Istenhez minden habozás, minden rettegés nélkül fordulhat? Nem érzi-e szükségét annak, hogy legyen Valaki, aki bűnének szennyét eltakarja, aki bűnének sarát a maga tiszta palástjával befedezze? Nem érzi-e szükségét annak, hogy legyen valaki, aki Isten előtt büntető igazságának elhárításáért és az Isten örök kegyelmének megnyeréséért, mint közbenjáró szerepeljen és aki nem más, mint a názáreti Jézus? Amint az irás is mondja, nem adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk, hanem csak az Úr Jézus Krisztus neve (Ap. Csel. IV: 12). Nem érzitek-e annak szükségét, hogy az Istennel megbékéljetek a Jézus Krisztus által? Nem érzitek-e, hogy ehhez a megbékéléshez azt az utat kell választanotok, amelyet az Úr Jézus Krisztus kijelölt: az ő szent igéjének hallgatását és az általa rendelt sákramentumokkal való élést? Úgy eltompult volna bennetek a lelki élet, hogy nem érzitek az igehirdetés hallgatásának szükségét? Hiszen az apostol azt mondja: „a hit hallásból vagyon, a hallás pedig Isten igéje által” (Róma X: 17), hogyan higyjenek, ha nem hallanak és hogyan halljanak, ha nem prédikáltatik az Istennek igéje? (Róma X:14.) Úgy gondoljátok, hogy ez a gyülekezet a maga dicső múltjával nem szorul többé arra, hogy ma is gyakoroljátok az istentiszteletet azzal a buzgósággal és alázatossággal, amellyel az ősök az istentiszteletet gyakorolták? Úgy gondoljátok, hogy az istentisztelet helyett inkább szórakoztok máshol, ahol lelketek nem a magasba emelkedik fel, hanem inkább a föld sarába esik alá? Nem érzitek-e, hogy az ember nem arra van hivatva, hogy a föld sarában járjon, hanem hogy az egek Urához emelkedjék.

A hit hallásból vagyon, nem érzitek-e annak a hitnek szükségességét, amely bennünket üdvösségünkre vezet el, amelyre minket Isten a Szent Lélek által ébresztget? Nem érzitek-e, hogy ezt a hitet nektek az evangélium hirdetésének meghallgatásában kell elsajátítanotok és megerősítenetek? K. Gy.! Én hálás szivvel fogadom a szeretetnek, a rokonszenvnek azt a sok megnyilatkozását, amellyel ide érkezésem alkalmával engem, ennek a dunántúli egyházkerületnek püspökét, fogadtatok; hálás szívvel köszönöm mindazt a sok fáradozást, amelyet ez ünnepélyes fogadtatás előkészítésére fordítottatok. Ebből úgy érzem és ez jóleső érzés részemre, hogy nem szakadt el a kötelék a ti szivetek és az anyaszentegyház között, hogy bennem nem a magam csekély, igénytelen személyét, hanem azt az anyaszentegyházat tiszteltétek meg, amelynek ti is tagjai vagytok és amelynek Isten végtelen kegyelméből, a gyülekezetek bizalmából ez idő szerint a püspöki székét betöltöm. Ez az érzés vigasztal és megnyugtat a tekintetben, hogy az én intő szavaim, amelyekkel titeket az istentisztelet gyakorlására hivlak fel, nem hangzanak el nyomtalanul, hogy feltámad lelketekben annak a szüksége, hogy tudakozzátok az írásokat, mert amint maga az Idvezítő mondja, „azokban van a ti örök életetek” (János V:39). Amint a presbiteri jelentés szomorúan jelzi, szomorúan értesülök róla, hogy az Írásoknak tudakozódása odahaza sem folyik többé abban a mértékben, amilyen mértékben szüleitek azt a maguk idejében tették, mert régebben a református egyházban a biblia, a szent könyv volt az, amelyet nemcsak vasárnapokon, de hétköznap is olvasgattak, hogy a hit igazságaira ebből merítsenek maguknak bizonyságot, ezzel erősítsék magukat és a bánatban, a csapásban ezzel vigasztalják lelkeiket. Ebből, a presbitérium által kiállított jelentésből mélységes fájdalommal látom, hogy odahaza sem forgatjátok a szent könyvet úgy, amint azt kellene. Mi válságos időkön mentünk keresztül. Keresztül mentünk egy világháborún, az azt követő és mindnyájunk emlékezetében élő események megbonthatták a lelkek egyensúlyát, de ma, amikor az ország közállapotai kezdenek újra a maguk rendes medrébe visszatérni, minden egyes embernek igyekeznie kell azon, hogy az ő lelki állapota is térjen vissza abba a mederbe, amelyből nem csapnak ki a szenvedélyek, a fékezhetetlen vágyak, hanem amely el van készítve az Isten törvénye által, hogy emberi életünk ebben folydo­gáljon, mint tiszta vizű patak, minden szenytől mentesen.

 K. Gy.! Kérhetnénk-e az Istentől e gyülekezet tagjaira nagyobb kegyelmet és nagyobb áldást, mintha azt kérem, hogy Ö, a minden jónak adója, az ő Szent Lelkével világosítsa meg a sziveket, hogy azok újra érezzék a hit szükséges voltát, hogy újra feltámadjon bennük a hit után való vágyódás, a Krisztussal való benső egyesülésnek a vágya, újra érezzék, hogy a világi örömök elmúlnak, de azok az örömök, amelyeket Krisztus által Isten az emberi léleknek adott, soha el nem múlnak, hogy minden testi vágy, kívánság csak ideig-óráig elégítheti ki a testet, de a hit a lelket az egész életen át kielégítheti és hogy a hit ad a léleknek biztos zálogot arra, hogy a jövendő világban az Istent szinről- szinre láthatja.

Vajha az isteni kegyelem megengedné érnem azt, hogy ezek az intő szavak, melyeket én atyai szivem egész melegével és főpásztori lelkem egész szomorúságával bocsátok most hozzátok, ne hullnának terméketlen földre, vajha gyökeret vernének szivetekben. Ha ez megtörténik, akkor, K., meg vagyok győződve arról, hogy az igének kisarj adása meghozza a maga gyümölcsét ennek az egyháznak az életében, abban a boldogságban, amelyet más, mint a vallásos megnyugvás, az Istenhez emelkedett léleknek az áhítata nem adhat meg az embernek. K. Gy.! Legyen ez a néhány intő, buzdító szó, amelyet ennek az egyháznak dicső múltjára való emlékeztetéssel vezettem be, alkalom arra, hogy ti ahhoz a dicső múlthoz hasonló jelent igyekezzetek elővarázsolni és ezen a jelenen épüljön fel ennek az egyháznak az a jövője, amely épúgy dacol évszázadokkal, mint ahogy a mult emlékei évszázadokon keresztül is átragyogtatják a maguk dicsőségét.

 Templomozás után a lelkészlakon küldöttségek tisztelegtek Püspök úr előtt. A kálmáncsai és homokszentgyörgyi körjegyzőség nevében Bencze Ferenc jegyző, gr. Széchenyi István nagybirtokos uradalmának tisztikara nevében dr. Barla Szabó Sándor orvos, az istvándi presbitérium nevében Schmidt Béla lelkész, a homokszentgyörgyi presbitérium nevében Zákányi József lelkész mondottak beszédet.

A Canonica visitatióra Homokszentgyörgy, Istvándi és Kálmáncsa presbitériumai gyűltek össze. A templombajárás a két első helyen megfelelő, Kálmáncsán nagyon hiányos, Püspök úr inti az elöljárókat, hogy törekedjenek ennek megváltoztatására, mert ahol a templom üres, ott a szivek is üresek maradnak. Szomorú körülmény ezekben a gyülekezetekben is a lélekszám fogyása. Püspök úr megrázó szavakkal ecseteli a rettenetes következményeket. Beható eszmecsere következett, melyen az egyke megszüntetésére vonatkozólag igen gyakorlatias módozatok és tervek vetődtek fel.

A lelkészlakon eltöltött és pompás felköszöntőkkel is fűszerezett ebéd után az elemi iskolát vizsgálta meg Püspök úr és kisérete. Itt már részt vett a visitatio munkájában Németh Károly egyházmegyei aljegyző is.

 Egyházak története.

 Kálmáncsa.

 Lelkész: Kovács Bertalan, sz. 1864. Kálmáncsán szolgál 1896 óta. (1927 május 18 szerda)

Tanító: Pap Ferenc igazgatótanító, sz. 1881. Kálmáncsán szolgál 1902 óta.

Gondnok: Kocsis Ferenc. Presbiterek: Zákányi János, Kovács Ferenc, Gergó József, Peperő Ferenc, Pap József, Szabó Sándor, dr. Barla Sz. Sándor, Szabó József, Kustos János, Peperő István, Gere István, Izsák István.

 A község neve a középkorban Kálmán-Csehi, Kálmán Király Csehi alakban fordul elő, amiből arra lehet következtetni, hogy Kálmán  király által  letelepített csehekből  alakult.  Nagyváthy János ugyan Celementia római kolóniából származtatja nevét, de az előbbi következtetés valószínűbb, annyival inkább, mert néhány évtizeddel ezelőtt még általában Somogyban a nép nyelvén Kálmáncse alakban emlegették. Különben a község 1193-tól fogva gyakran fordul elő a régi községek között tekintélyes hely gyanánt, mely 1395-ben már városi kiváltságokat élvezett, a török hódoltság idejében pedig a vármegyének legnagyobb és legtekintélyesebb városa volt.  1554-ben hat városrészből állt, 1571-ben 220 házzal birt. Lakói jómódú tekintélyes kereskedők voltak, kik e foglalkozásukkal nemcsak az országot járták be, hanem sokszor külföldön is megfordultak. Mint sokat járó-kelő egyének meglehetősen tájékozottak voltak az akkori szomorú idők dolgaiban s ezért a hirhordás révén hol egyik, hol másik részre fontos szolgálatokat teljesítettek. E miatt a törökök is jóidéig megkimélték. Azonban  Szigetvár  eleste után a győzelemitias török sereg fékevesztetten dúlta, pusztította a falvakat egymás után. Egy akkori levél szerint egészen Szerényig meglátszott az égő falvak füstje-lángja. Valószínűleg ekkor pusztulhatott el Kálmáncsa is, mely mint gazdag és sok zsákmányt igérő hely vonhatta magára a rabló törökök figyelmét. A község északi és nyugati részén található számtalan csonttörmelék és régi lelet nagy küzdelemre enged következtetni. Az ezidőben Somogyból, Tolnából és Baranyából ez alkalommal rabságra hurcolt 80.000 szerencsétlen magyar között bizonyosan sok kálmáncsai is volt. Templomát a törökök Szigetvárra hordatták

A XV. század végén már két templommal biró község tudvalevőleg a magyar reformáció történetében kiváló szerepel játszott. Valószínű ugyan, hogy cseh eredetű lakói közt a meglehetősen elterjedt husszita tanok miatt már korán tisztultabb vallási nézetek kezdtek hódítani, de igazi reformációját úgy látszik  Eszéki  Imrének,   Tolna   reformátorának köszönheti,  aki 1545-ben a wittenbergi egyetemről hazakerülve, még ebben az évben — miként levelében saját maga elbeszéli: — Kálmán-csehibe jöttem s ott az Isten igéjét másfél hónapig prédikáltam és az Úristen segítségemre volt, mert sokan elhagyták a hamis és istentelen tudományt és a Krisztust követték, különösen a Páduában tanult Endericus Máté, ki ott iskolatanító vala és néhány pap. „ Nagy tömeg nép megtért és az evangélium az egész alsó Magyarországon mind a két Mysiáig (a mai Bulgária és Szerbia)  hangzott és  elterjedt.”  Eszéki munkájának közvetlen további folytatásáról nem tudunk, de ez utóbbi idézet mutatja, mily diadalmasan hódított az már Eszéki idejében. Az 1554-ben baranyai püspökké választott Szegedi Kis István látogatásai során benső viszonyba lépvén Horváth Márk szigetvári kapitányal, ennek és Perneszi Farkas babócsai kapitánynak kérésére előbbi állomáshelyéről Kálmáncsára költözött s így egyházmegyénk e legnagyobb történelmi múlttal biró gyülekezete a legtudósabb magyar reformátor székhelyévé, püspöki egyházzá lett egyidőre, hol részletes zsinatok, papszentelések tartattak s azokon Horváth Márk katonái csapatosan vettek részt, sőt nemesek, bárók és grófok jelenlétében Szigetváron is mentek végbe hasonló ünnepélyek. A virágzó kálmáncsai püspöki egyházban hírneves  főiskola   alakult,   melynek   ekkortájban   Belléni  (vagy Béllyei) Tamás, Szegedi vője volt a tanítója, ki megelőzőleg Wittenbergben tanult s hazatérése után előbb decsi tanító, majd pesti prédikátor lett. A derék Horváth Márk 1559-ben bekövetkezett halála után két év múlva szomorú idők virradtak a nagy reformátorra és vele együtt Kálmáncsára.  Egyik hivő,  Fúria Albert, befolyásos kálmáncsai kereskedő felesége Szegedi újévi beszédét magára nézve sérelmesnek tartván, nemtelenül bosszút állt rajta. Szegedit Imre nevü tanítójával s több kálmáncsai lakossal a kaposvári vajda elfogatta. A kálmáncsai birák hiába próbálták gazdag ajándékokkal a nagy férfiút előbb kaposvári, majd pécsi fogságából kiszabadítani, nem sikerült, sőt Szegedi a legdurvább bántalmazásoknak volt továbbra is kitéve. E szomoru rabságnak s az ebből  való  szabadulásnak  története az  egyháztörténetemből ismerős lévén (l. közelebbről Thurynál 3 - 34. l.), annak részletezése itt elmaradhat, mint magát Kálmáncsát közelebbről már nem érdeklő tény. Fogságából kiszabadulva már csak kevés időt töltött Szegedi Kálmáncsán. 1563-ban húsvét előtt családjával együtt Ráckevébe költözött s itt 1572 május 1-én meghalt.

 Szigetvárnak 1566-ban történt elpusztulásával egyidejűleg, Miként fentebb láttuk, Kálmáncsa is a romboló török hadsereg prédájává lett. A nagy város elpusztult s helyén idővel kis falu telepedett le; Kánnási P. tolnai esperes 1647-iki feljegyzése szerint „quondam ampla civitas, nunc humilis pagus” (hajdani virágzó város, most hitvány falu). Egyháza szintén hasonló sorsra jutott. Az előbbi püspöki, főiskolát tartó városi egyház szerény kis preoranciává zsugorodik össze, hol  Bódis István esperes 1750 ből maradt följegyzése Foglyos Jánost nevezi meg lévita gyanánt. Szegedi korától tehát majdnem 200 éven át e két adaton kivül semmit nem tudunk a nagymultú gyülekezet történetéről. Igy látszik ez időben az iskolatanítók papi szolgálatot is végezlek, mert Bajzát József veszprémi r. kath. püspök ezt a kálmáncsai tanítóra vonatkozólag — több más helyen működő tanítóval együtt — panasz tárgyává teszi 1778-iki vádlevelében azzal, hogy ezek a halottakat is eltemetik stólafizetés nélkül a plébános tudtán kivül. A helytartó tanács szigorú vizsgálat levezetésére Utasította a vármegyét. Ennek következtében elrendelték, hogy az oratóriumot vagy világi célra fordítsák, vagy pedig templomi felszerelésétől megfosztva lezárják s értékesítsék, illetve lerontsák. E sorsra jutott a kálmáncsai oratórium, melyből 1780-ban a vármegye közegei a szószéket, padokat s a többi felszerelést kihurcolták, az épületet lezárták és lepecsételték, a tanító pedig elmozdítás terhe alatt utasíttatott mindennemű lelkészi teendőtől való tartózkodásra. De azért a szívós lelkű Nagy Mihály lévita lovábbra is Kálmáncsán maradt, pajtákban, magánházaknál tanított s a felnőtteknek postillákat olvasott. Az egyház még a türelmi rendelet kibocsátása után is hiába folyamodott 1782-ben prédikátortartásért, kérelmét sok más egyház kérelmével együtt visszautasították.

 Három év múlva 1785-ben azonban felszabadult az egyház s megnyerte az engedélyi prédikátortartásra. Uj lelkészét, Fazekas Józsefet még azon évben beiktatva ismét anyaegyházzá lett. Egyházi épületeiket az 1830-as években emelték. Az utóbbi években az egyház anyagilag sokat erősödött: három országos vásár jövedelmét a politikai község átengedte s az O. F. B. utján a gyülekezet 50 kat. hold földhöz jutott.

 Templom. A legrégebbi templomukról annyit tudunk, hogy a török Szigetvárra hordatta. Hogy az 1780-ban lezárt oratórium is mikor, hol s milyen kivitelben készült, adatok hiján ép úgy nem tudunk róla, mint arról, hogy később is használták-e még, vagy pedig újat építettek helyette. A mostani templom 1830-ban épült téglából magas toronnyal. 1912-ben 14.000 koronáért teljesen renoválták s ugyanez alkalommal diszes modern orgonát állítottak bele 4000 korona kiadással, urasztali térítőket vettek 600, és harmoniumot az iskola részére 300 koronáért. A mostani esztendőben pedig a toronytetőt fedik újra. A háborúban elrequirált harang helyett 1923-ban vettek egy 314 kg-os h hangú, jólsikerült harangot 5 millió korona kiadással.

 Lelkészlak. A régebbi épületekről szintén nem maradtak adatok. A most is fennálló épületet 1830-ban emelték téglából cseréptetőre s 1906-ban renoválták 2800 korona kiadás mellett.

 Iskola, tanítólakás. A megelőzőleg volt épületekről nincs semmi feljegyzés. A mai tanítólakás 1830-ban készült, régebben az iskola is ebben volt, de utóbb szűknek bizonyulván, 1881-ben különálló nagy tantermet építettek 2000 frt. költséggel.

 Lelkészek. Régebben Kálmáncsai Sánta Márton itteni működését is említették a történetírók. Ujabban azonban az ő munkálkodását kizárólag Tiszántúlra és Erdélyre korlátozzák és így kálmáncsai működéséről annyival kevésbbé lehet szó, mert Eszéki Imre idézett soraiból az vehető ki, hogy ő volt a gyülekezet első reformátora. Eszéki Imre 1545, Szegedi Máté 1550, Szegedi Kis István 1558—1563. Ettől 1785-ig lelkészek­ről nincs adat. Fazekas József 1785—1798. Fodor János 1898, Vas István 1801, Szentesi Sámuel 1804, Körmendy Sámuel 1814, Mezei István 1818, Szentgyörgyi István 1824, Kacsóh Lajos 1845, Körmendy Sándor 1859, Halka István 1868, Máté Lajos 1896, Kovács Bertalan 1896-tól a mai napig.

 Tanítók: Endericus Máté 1545, Belléni (vagy Béllyei) Tamás 1560 tájban, Imre tanító 1563, Katona Mihály 1620, Samu János 1660 körül. Foglyos János 1751-ig, Liber János ?

Nagy Mihály 1780 tájban. Közben s folytatólag hiányzik a névsor Komáromy Béla 1866 1901, Pataky Géza 1901 — 1902, Pap Ferenc igazgató-tanító 1902-től a mai napig. - (1927.05.18)

Homokszentgyörgy.

 Lelkész: Zákányi József, sz.  1891.  Homokszentgyörgyön szolgál 1927 óta.

 Tanító:   Lieber   István, sz.  1905.   Homokszentgyörgyön szolgál 1926 óta.

Gondnokok: Berki József, Keserű István. Presbiterek: Abrók József, Bekk István, Berényi Ferenc, Boncz István, Boncz János, id. Kiss István, Nagy István, Szabó József, id. Tóth János, ifj. Tóth János, Varga József.

A község létezéséről legrégibb adat 1425-ből van. 1565-ben török birtok, ugyane század második két évtizedében Ungnád Kristóf és Nádasdy Ferenc birtoka. Valószínűleg az ő védelmük és a közeli Kálmáncsa hatása alatt alakulhatott meg református egyháza, melyről különben semmi ténybeli bizonyíték nincs kezeink között. 1794-ben életben volt 85—90 éves emberek vallomása szerint régen preoránsmesterek voltak náluk s akkori templomuk már a harmadik. Az 1744-iki inquisitio jegyzőkönyve egy 1721-ben épült templomról is megemlékezik. Anyaegyházzá 1789-ben alakult s ennek 100 éves évfordulóját 1889-ben nagy ünnepélyességgel tartották meg.

 Templom és lelkészlak építéséről adatok nem állanak rendelkezésre. A templomot renoválták s a tornyot újrafedték 1904-ben, ugyanekkor szerezték be az orgonát, az új szentedényeket s az urasztali bársonyterítőt is. Háborús célra elvitt nagyobb harang helyett 1922-ben vettek egy 273 kg.-os harangot. A lelkészlakon nagyobb renoválásokat végeztek 1927-ben. Ez évben épült a lelkészi gazdasági épület is.

 Iskola, tanítólakás. A mostani iskola 1898-ban épült 5413 frt. költséggel. Korszerű, kényelmes épület. Ezzel egyidejűleg emelték a tanítói gazdasági épületeket is. Az iskolaépületet 1909-ben jelentékeny mérvben renoválták.

 Lelkészek: Mészáros János 1789, Rétyi Gazda József 1790, Begedi Péter 1792, Begedi Péter 1835, Barakonyi Kristóf 1884—1926, Zákányi József 1927-től a mai napig.

 Tanítók. Az anyaszentegyházzá alakulás előtt 1789-ig működtek: Unyomi ?, Losonczi, Gergely deák, Hollósi Pál, sok ideig szolgált, Veres István, Gálos —, Barla Szabó János 30 évig, Dalnoki József, Kaposi Gábor, Rétyi Gazda József, Török Mihály, Szentgyörgyi Kompa Ferenc. Ennek idején nyerték meg a lelkésztartási jogot. Ettől kezdve tanítók voltak: Ember Ferenc 1791, Szabó István 1796, Bányai József 1798, Dobai József 1799, Pécsi Gábor 1800, Szűcs János 1803, Dékány István 1808, Szakáll Mihály 1817, Máthé Gergely 1826, Süttő Ferenc 1830, Benedek Pál 1831, Dienes János 1832, Őry Ferenc 1834, Babócsai Ferenc 1836, Szalai István 1837, Ódor Ádám 1841, Király Károly 1851, Babócsai Ferenc ?, Verbay István ?, Nagy Károly 1860, Győrffy József 1861, Szilágyi István 1862, Nagy Károly 1863, Babócsai Ferenc 1864 (harmad izben), Nagy Károly 1867, Biró József 1S93—1926, Lieber István 1926-tól a mai napig.

 Istvándi.

 Lelkész: Schmidt Béla, sz. 1890. Istvándiban szolgál 1920 óta.

Kántortanító: Topscher Vilmos, sz. 1892. Istvándiban szolgál 1919 óta.

Másodtanító: Csontos Mária, sz. 1880-ban. Istvándiban szolgál 1914 óta.

Gondnokok: Sandó József, Vukó János cs. Presbiterek: ifj. Vukó János, közép Jakab József, Rémes János, ifj. Hegedűs István, közép Jakab Imre, Balázs József, Biró János, Győrfi Imre, Gali Imre János, Lágy István, f. Kovács István, Gáspár Gábor rendes presbiterek, Pető József, Vitári István h. pótpresbiterek.

Már az 1332—1337. évi pápai tizedjegyzékben előfordul, mint egyházas hely. A XVI. század végén tekintélyes nagyságú hely. Az 1664. téli hadjárat alkalmával Zrinyi Miklós, a költő 27.000 főből álló hadseregével itt tábort ütött. A török hódoltság alatt a törökök ősrégi kéttornyú templomát egyik tornyával együtt a kálmáncsaival egyidejűleg Szigetvárra hordatták. Ennek helyére építettek egy gerendázott fatemplomot. A lelkészek névsorát 1653-tól meg lehet állapítani, bár meglehetős hiányossággal, holott nyilvánvaló, hogy ebben az ősrégi, valószínűen egész a magyarországi reformáció virágkoráig visszamenő eredetű egyházban már azelőtt is voltak prédikátorok.

A Lelkésznek régen sok földje volt, de az uradalmi alkalmazottak kapzsisága és a hívek restsége miatt sokat elfoglaltak. A tanító földjét a lelkészi földekből mérték ki, azután pedig a községi elöljárók elvették s helyette a feljegyzés szerint „egy-két darab homokos földdel tolják ki szemét a szegény mesternek”.

 Egyidőben Szulok község r. kath. papja Grossinger Ignác esperes több házasságot felbontott és így ő gyakorolta a felügyeletet az istvándi református egyházra.

Nagy kár, hogy erről a nagymultú és tekintélyes gyülekezetünkről olyan kevés adat maradt fenn, hogy történetét csak a legnagyobb hézagossággal lehet összeállítani.

 Templom. Régi kéttornyú templomát, melyet utóbb a reformátusok használtak, egyik tornya kivételével a törökök a kálmáncsai templommal együtt a szigetvári vár falainak meg­erősítésére elhordták. A keletre néző torony is csak azért maradt meg, mert Ábrók György 100 talléron megváltotta a töröktől. Minthogy a mostani torony legfelsőbb emeletéig határozottan a román építészet motívumait árulja el — lőrésekkel van ellátva, melyeket azonban utóbb befalaztak, de belül most is láthatók —, ez a régi, a reformátusok által is használt kéttornyú templom építése idejét a XII., vagy a XIII. századra tehetjük. Ez elhordott templom helyére, amint említettük, gerendázott fatemplomot építettek, melyről azt írja a gyülekezet lelkésze, hogy „nagy iggyel-bajjal mehetett arra, hogy az emberek sással befedjék”. E templom padlásdeszkáján 1649 felírás volt olvasható, de ez aligha az építés, hanem a javítás évszáma. A jelenlegi templom építése idejét Somogymegye monográfiája 1640-re teszi. Hogy ez az állítás nem az előbbi adat félreértése miatt történt-e, bajos  megállapítani. Annyi tény, hogy a jelenlegi templom szintén nagyon régi, építészetének kivitele legalább is a XVIII. század elejére enged következtetni, de visszanyúlhat esetleg a XVII. század közepéig is. A középkorból megmaradt tornyrészt is, melynek felső része a századok viharai alatt pusztulásnak indult, ekkor építették fel mostani magasságáig. Nagy kár, hogy e felépítésnél nem voltak figyelemmel a régi torony építészetére, sőt azt úgy eltakarták, hogy külső látszatra régisége csak a támasztó pillérekről ismerhető fel. A kart, szószéket és székeket  1771-ben  csinálták. Az orgona  1872-ben készült. Ugyanebben az időtájban öntettek 569 kg.-os pompás nagyharangjukat, melyet a requirálás is megkímélt, az elvitt második harang helyett 1923-ban készíttettek egy 324 kg.-os kis harangot. A templomot 1900-ban renoválták, ekkor fedték újra a tornyot is.

 Lelkészlak. A régebbi lelkészlakás 1771-ben készült, sem előbbi, sem utóbbi lakásról nincs adat, sőt nincs a mostani nagyszabású épületről sem, pedig az nem régi alkotás. Impozáns, igen nagy méretű épület, az egyházmegye egyik legnagyobb paróchiája. 1927-ben renoválták. A gazdasági épület 1926-ban épült.

 Tanítólakás, iskola. Az első adat 1775-ben épült tanító­lakásról szól. Sem megelőzőleg, sem ezt követőleg egyéb épü­letről nincs tudomásunk. A jelenlegi diszes tanítólakás, két tanító részére, 1912-ben épült. Az iskolatermek uradalmi gazdasági épületekből alakíttattak át.

 Lelkészek. Mindössze 1653-tól kezdve vannak adatok. Deák János maradékai istvándi   lakosok lettek,  Fehérvári 13 évig, Komáromi Mihály 8,  Körösi János  15, Körmendi István 11, Alvinczi Márton  16,  Debreczeni Sámuel 8, Onódi  István  7, Szatmári István 2, Onódi István ismét 2, Gréczi Dávid, ki 1778-ban  megvakult s  maradékai  Istvándiban  letelepedtek.  Bihari István, Biró János, Mészáros János, ki 1771-ben csináltatta a há­zat, a templomba a kart, szószéket és székeket, Kovács Ferenc, Buday István, Nyárády János, Füredy János, Nagy József, Sipos Dániel, Veres István, Szabó János, Verbay István, Király Pál, Vincze Sámuel, Begedy István 52 évig, Schmidt Béla 1920-tól a mai napig.

Tanítók. Régebben a lelkészek fogadtak fel tanítókat, de sokszor anélkül volt a gyülekezet s minthogy a tanító számára 1775-ben építettek házat, ezt tekinthetjük a tanítói hivatal állan­dósítása kezdő évszámának. A régebbi tanítókról nincs feljegyzés. Dömötör János 1884—1904, Takács Ferenc 1904—1909, Csire Nagy István 1909—1917, Kiss Imre 1918, Topscher Vilmos 1919—1927. A másodtanítóság felállításának idejéről nincs említés. Csontos Mária 1904-től a mai napig. (1927) 

Darány. A Püspöki látogatás itt másnap május 19 szerdán volt. Ide csak a gyüelekezet történetét irtam fel.

Lelkész: Varga Dezső, sz. 1866. Darányban szolgál 1900 óta.
Kántortanító: Bosznay Ferenc, sz. 1889. Darányban szolgál 1918 óta. Másodtanító: Sipos Gizella, sz. 1902. Darányban szolgál 1925 óta.

Gondnokok: Kusz János és Matók István. Presbiterek: Zsiga József, Krizsán István, Kusz István vájna, Máté János, Kusz István nagy, Balog István, Gyuri János, Mihádák Mihály, , Nemes István, Bukóczi István, Vecsey Ferenc, Kusz István felső, Kathi J ános, Iván József, Potonyi József, Gyarmati József.

1437-ben a Marcaliak birtoka. Keresztelő Szent János tiszteletéré emelt templomát 1455-ben említik, amikor Daron a patai uradalomhoz tartozott. 1505-ben török hódoltság. Református egyháza ez időben keletkezhetett, mert a régi tradíció szerint az a kőtemplom, melynek fennállásakor a lakosok reformálódtak, a szigetvári pasa által elpusztíttatott s kövei az ottani várba rakattak. E kőtemplom helyébe aztán fatemplomot építettek, mely többszöri javítással sokáig fennállott. A gyülekezet további sorsáról feljegyzések hiányában alig maradt valami adat. Jóformán egynéhány iskolamester neve mellett csak a lelkészek neveinek hiányos jegyzéke áll rendelkezésünkre.

Templom. A török által elpusztított kőtemplom helyébe készített fatemplomot többszöri újítással és javítással egészen 1792-ig használták, amikor téglatemplomot építettek toronnyal együtt. E templomot utóbb — szűknek bizonyulván — elbontották s a meghagyott és igen értékes rézzel fedett s mesterien kidolgozott sisakkal borított toronyhoz igen nagy, impozáns templomot emeltek, melynek 1831 május 11-én letett alapkövébe emlékiratot helyeztek el. A templom felszentelése 1833 augusztus 18-án nagy ünnepélyességgel ment végbe. Ez egyházmegyénk legnagyobb temploma. Első nagy harangjukat 1794-ben, a másodikat 1845-ben öntettek. A világháborúban elrekvirált 576 kg. súlyú két harang helyett 1926-ban 840 kg. súlyban közel 80 millió papírkorona költséggel két új harangot készíttettek a »Harangművek r.-t.-nál. 1903-ban díszes és impozáns nagyságú pneumatikus orgonát állítottak be 10 fő- és 8 mellékváltozattal 2400 frt. költséggel. Az orgona elrekvirált ónsipjait 1924-ben pótolták 6,400.000 korona kiadás mellett.

Az egyház a regale-jogot a községgel közösen megszerezte az uraságtól a hozzátartozó épületekkel együtt s a regale-jog megváltása alkalmával az egyház egy belsőséget épületekkel és 38.000 koronát kapott, miáltal azidőben az egyházmegye legvagyonosabb gyülekezetévé lett.

Az egyház legfőbb anyagi segélyforrását képezett 38.000 aranykorona regale kártalanítási összegből 25.000 koronát a kormány felettes hatóságunk útján való biztatására hadikölcsönbe fektettek, azonban úgy ez az összeg, mint a készpénzben megmaradt 12.500 aranykorona teljesen elértéktelenedvén, az egész tőkepénz s annak 2280 aranykorona évi kamatjövedelme, mely több mint 100 q buza értékének felelt meg, elveszett s a háború után keserves években, midőn a nep amúgy is súlyos adókat kénytelen hordozni, a darányi híveknek is meg kellett emerniök az egyházi pótadóval járó kellemetlenségeket, amiért az egyház vezetőinek sok meg nem érdemelt szemrehányást kellelt kiállaniok.

Lelkészlak. Hogy a Nyárádi János lelkész idejében, I1792-ben kijavított alacsony, rozoga, vályogból épített lelkészlakás mikor készült, nem tudjuk. A mostani épület 1849-ben építtetett. Nagyméretű, masszív épület.

Tanítólak, iskola. A legrégebbi épületről nincs adat. A második 1825-ben készült téglából. Az egykorú feljegyzés szerint - a másutt levő iskolaházak mellett valóságos dicsőség volt. A jelenlegi tanítólak és iskola 1866-ban emeltetett. Tágas lakosztályokkal, két nagy tanteremmel, nagyméretű, impozáns épület.

Lelkészek. A régebbi időkről szóló adatok meglehetősen hiányosak s jobbára emlékezet után jegyeztettek csak fel, A török világ után lelkészek voltak: Veresmarti Péter, Kolozsvári, Csanádi, Szikszai. A kuruc világban Losonczi Mihály, Fejérvári György, Bajházi, Fejérvári József, Fogarasi Sámuel, Vásárhelyi Dániel 5 évig, a veje Szigeti Mihály mestere Körmendi István 11 esztendeig. Ennek iskolamestere volt Csipke Sámuel. Ismét Vásárhelyi Dániel 2 évig, Patáról a Samu fia mester volt mellette. Körmendy Mihály, Táczi Mihály 5 évig, Sóvári Józscl 5 évig, Palotai Kis István 7 évig, itt halt meg 1760-ban.kezdette először feljegyezni a megkeresztelteket a kovácsi egyházból magával hozott anyakönyvbe. Újhelyi Mihály 1760—1764. Ennek idejében fogadtak iskolamestert, de Széchenyi gróf földesúr tiltakozására el kellett mennie 1761-ben. Bihari István 1764—1792, ez a Palotai-féle anyakönyvbe már a halottakat 68 a házasultakat is bejegyezte, Nyárádi János 1792—1795, Vaiszloi Tóth János 1795—1803, - az ekklézsiának históriáját, amennyire lehetett, a régiségnek avult szekrényéből, kikurkászta- , hivatala folytatását egyideig akadályozó betegsége idején, amikor egyidőre nyugalomba vonult, keletkezett a felöntő per, mely szerint azt kisebbé akarták tenni, hogy a fennmaradó feleslegből szolgálatképtelen papjukat eltartsák. Elek István 1803—1805, Vincze Mihály 1805—1814, Banai Mihály 1814—1826, Eröss Sándor 1828—1858, az egész gyülekezet három hónapig gyászolta s közköltségen diszes emléket állított sírja fölé. Máté Lajos 1859—1899, Varga Dezső 1900-tól a mai napig.

 Tanítók. A már említett iskolamesterek mellett szolgáltak:

Földvári Péter 1780, Cseke János 1792, Hangléd. Sz,ilágyl György 1795, Simon Pál 1801, Majlát István 1803, Erdei Fereni 1806, Császár János 1808, Demeter Gábor 1811, Cseh Jánoa 1813, Császár Sámuel 1826, Nábrádi József 1828, Gaál KarolY 1832, Dobos Lásztó 1835, Szakáll Lajos 1836, Barthalos Jánoa 1837, Sebők József 1841, Lengyel Zsigmond 1844, Kovács Gábor 1847, Écsy Péter 1850, Molnár István 1853, Kiss Antal 1865, Horváth Lajos 1866, Vecsey József 1888—1917, Bosznay Ferenc 1918-tól a mai napig.

Másodtanítók. Régebbi adatok hiányoznak. Jezerniczki |ózsef 1900—1901, Begedy Béla 1902—1903, Kozma Sándor 1901, Bundi Jolán 1905—1911, Vecsey Jenő 1912—1918, Szabó József 1921—1924, Sipos Gizella 1925-től a mai napiG