Szegedi Kis István, reformátor és iró, szül. Szegeden 1505., megh. Ráckevén 1572 máj. 2. Atyja Fábián Kiskun-Halasról költözött Szegedre. Tanult Lippán, majd Gyulán; Krakóban 1537-1540-ig, itt héber és görög nyelvet és zenét, s a latin irodalomban segédtanárként is működött. Itt nyomatván Ozorai és Gálszécsi hitújítók munkái, lelke a reformációnak megnyilt; darabig hazájában élt, hogy új útjára pénzt szerezzel; 1543 márc. 22. iratkzott be a vittenbergai egyetemre, hol Luther és Melanchton kiváló figyelemben rézesítették és itt teologiai doktori oklevelet nyert. Két év mulva Tasnádon, újabb nyomozás szerint Csanádon kezdé tanári pályáját, de a hitújítót, kit lelkes tanítványok vettek körül, a város és vár kegyetlen kapitánya Perusics Gáspár, Martinuzzi sógora, e püspök kivánságára 200 könyvétől megfosztotta, tettleg is bántalmazta, földre tiporta s az iskolából elűzte. A menekülő egy évig Gyulán (1545), azután Cegléden tanítóskodott (1546), tanítván Melanchton teologiáját. Itt nősült először. Makóról, hol rövid ideig tartózkodott, Temesvár parancsnoka, Petrovics Péter hivta meg a várba, hol a két lelkész mellett templomi szolgálatokat is végzett (1548). 1552-ik év közepén már Békésen tanított iskolában és templomban egyaránt. 1552. év végén Tolnán vonult meg, itt Sztárai Mihály, a baranyai egyházkerület püspöke lelkésszé avatta fel; 1554. Laskóra hivatott meg lelkészül, hol a legsúlyosabb török iga alatt négy évet töltött s a püspöki kerület fele részében 35 egyházat püspökként is igazgatott.

Kálmáncsai lelkészkedése alatt (1558-63) Furia Albert kálmáncsai lakos vádjára Dsafer kaposvári török tiszt elfogatta s Pécsre a béghez hurcoltatta; a dühös bég, mivel Sz. a magyarok szomszédos váraiba futkároz, tömlöcbe vettette az ártatlant, hiába volt a kálmáncsai hivek kérelme, ajándéka; minél többen jártak közbe, annál nagyobb váltságdíjat követelt a félrevezetett bég érette. 1561 aug. 10-től nov. 20-ig tűrte Perviz, a börtönre ügyelő vajda kegyetlenkedéseit, a durva szavakat, lekötöztetést és vérig korbácsolást. A Szolnokra áthelyezett Mahmud bég magával vitte a szenvedő foglyot. Maga János Zsigmond erdélyi fejedelem is közbelépett (1562 elején) tekintélyes követei: Némethy Ferenc tokaji várkapitány, Melius Péter debreceni és Czeglédi György váradi lelkészek által, de személyes megjelenésük is siker nélkül maradt. Csak annyi könnyülés esett, hogy bilincsben látogathatta hitrokonait, s egy nagy cellában volt elzárva, itt dolgozhatott. Mező Ferencné meglátta átutaztában a vértanuskodó aportolt, ki oly hatást tett rá, hogy haldokló ágyán szivére kötötte férjének Szegedi Kis István minden áron kiszabadítását. E nő elhalt Kevében. A kevei kereskedő Mező a bégtől 1200 frt váltságdíj mellett, kezességére csakugyan kinyerte Szegedi Kis István elbocsáttatását a gyulai várparancsnok és Debrecen támogatása mellett. Duskás Ferenc debreceni tekintélyes polgár vitte Szegedi Kis István-t saját szekerén Debrecenbe, s ott a váltságdíj egy részét összegyüjtötte.

Hosszas körútja után, mindenütt részvéttel fogadtatván, részt vett a kálmáncsai hivek által rendezett örömünnepélyen, s a nyugalmasabb ráckevei egyházba választatott lelkésznek (1563); itt folytak le utolsó évei köztiszteletben és munka közben. Sz. volt a legtudományosabb fő a reformátorok közt, európai hirben állt, műveit külföldön több ízben nyomtatták s felette kapósak voltak, be is iktatta azokat a római kuria a tiltott könyvek sorozatába. Paksi Mihály (1573), a fenti akadémiáról hazaérkezett s később egri lelkész, «apostoli századba méltó» férfiunak, Béza Tódor pedig «örök emlékezetre méltó áthlétának» nevezte Sz.-t. Művei: Assertio vera de trinitate (az erdélyi unitáriusok alapos cáfolata, Genf 1573, elül Béza levele s a szerző méltatása, 2. kiad. 1576); Speculum romanorum pontificum (Basel 1584, Sz. fia István adta ki. A Kádas Péter kevei polgárhoz szóló ajánló levelet Béza irta. Ez a Kádas idősb. Sz. barátja s jóakarója volt. Még ért 4 kiadást 1586., 1892., 1602. és 1624., németre fordította Hönigern Miklós, Spiegel des weltlichen Römischen Bapsts, Basel 1586); Theologiae sincerae. Loci communes de Deo et homine (nagy hittani nműve; Basel 1585. Elül Sz. életrajza Skariczától és arcképe. Ajánlva Frigyes herceghez, Lajos bajor herceg fiához. Az életrajz és arckép megvan minden kiadásban. A többi kiadások 1588., 1593., 1599. és 1608. jelentek meg. E munkában van függelékül Confessio de trinitate is); Tabulae Analyticae (a prófétákra, zsoltárokra, evangelistákra és apostoli levelekre irt elemzések és tárgyalások prédikátorok használatára, Schaffhausen 1592, 2. kiadás London 1593, 3. kiadás Basel 1599, 4. kiadás 1610). Énekei (öt darab) a Sz. Gergely-féle Énekeskönyvben (1569) jelentek meg; a Jővel Szent Lélek Isten a mai ref. énekeskönyvben a 73-ik dicséret. Sz. maga is értett a zenéhez, kedvelte azt. Kéziratban maradtak: Meliusszal váltott fejtegetései (Carmina et libelli, 1557, melynek töredékeit Skaricza őrizte); Panthanus pesti kámzsás baráttal tartott nyilvános hitvitája (Dialogus) a kevei templomban (1564); négy levele Skariczához távolléte alatt. Mindezek elvesztek vagy lappanganak.