HEIDELBERGI KÁTÉ

A REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ HITVALLÁSA.

FORDÍTOTTA:GALAMBOS ZOLTÁN KOMÁROMI REF. LELKIPÁSZTOR

HÁLÁS EMLÉKEZÉSSEL AJÁNLOM NAGY TANÍTÓMESTEREIMNEK: DR. D. BOHATEC (WIEN, DR. H. BOUWMAN (KAMPEN, DR. T. HOERSTRA (KAMPEN) DR. H. VISSCHER (UTRECHT)

REF. THEOLOGIAI PROFESSOROKNAK E CSEKÉLYKE MUNKÁT, AKIK AZ IDEGENBEN TESTVÉRKÉNT FOGADTAK ÉS HIVŐ TUDOMÁNNYAL VEZETTEK EL ISTEN LEGTISZTÁBB MEGISMERÉSÉRE.

Tartalom

A HEIDELBERGI KÁTÉ

ELSŐ RÉSZ.
AZ EMBER NYOMORÚSÁGÁRÓL

MÁSODIK RÉSZ.
AZ EMBER MEGVÁLTÁSÁRÓL
AZ ATYA ISTENRŐL ÉS MI TEREMTETÉSÜNKRŐL
A FIÚ ISTENRŐL ÉS A MI MEGVÁLTATÁSUNKRÓL
A SZENTLÉLEK ISTENRŐL S A MI MEGSZENTELTETÉSÜNKRŐL
A SÁKRAMENTUMOKRÓL
A SZENT KERESZTSÉGRŐL
A MI URUNK SZENTSÉGES VÉGVACSORÁJÁRÓL

HARMADIK RÉSZ.
A HÁLÁDATOSSÁGRÓL, MELLYEL A MEGVÁLTÁSÉRT ISTENNEK TARTOZUNK
A TÖRVÉNYRŐL (TÍZPARANCSOLATRÓL)
AZ IMÁDKOZÁSRÓL

A Heidelbergi Káté

I. ÚRNAPJA. 1. Kérdés: Mi a te egyetlenegy vigasztalásod életedben és halálodban?

Felelet: Az, hogy mind testemmel, mind lelkemmel, életemben is, meg halálomban is nem a magamé vagyok, hanem az én hűséges Idvezítőmnek, a Jézus Krisztusnak a tulajdona. Aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen megfizetett. És engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított. És úgy megőriz, hogy egyetlen hajszál sem eshetik le fejemről mennyei Atyám akarata nélkül. Sőt minden dolognak is idvességemet kell szolgálni. Ezért biztosít engem Szent Lelkével az örökélet felől. És szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy ezután Őneki éljek.

Róm. 14: 7-8; 1. Kor. 6: 19; 1. Kor. 3: 22-23; Tit. 2: 14; 1. Pét. 1: 18-19; 1. Ján. 1: 7, 2: 2, 12; 1. Tim. 2: 6; Zsid. 2: 14-15; 1. Ján. 3: 8; Ján. 8: 34-36; 2. Thess. 3: 3; Ján. 6: 39; Máté 10: 30; Luk. 21: 18; Róm. 8: 28; Róm. 8: 14, 16-17; Luk. 1: 73-75; Ef. 1: 14; 1. Ján. 3: 3.

2. K: Hány dolgot kell tudnod ahhoz, hogy e vigasztalásban idvességesen élhess és halhass meg?

F.: Három dolgot. Először, hogy milyen nagy az én bűnöm és nyomorúságom? Másodszor, hogy hogyan szabadíttatom meg minden bűnömből és nyomorúságomból? És harmadszor, hogy milyen hálával tartozom Istennek e szabadításért?

Róm. 8: 11-12, 7: 14; Máté 11: 28-30; Ap. Csel. 4: 12, 10: 43; Kol. 3: 17; 1. Pét. 2: 9-12; Hós. 14; 3; Ef. 5: 8, 10; Ján. 9: 41; Máté 9: 12; 1. Ján. 1: 9, 10; Ján. 17: 3; Zsolt. 50: 14; Máté 5: 16; Róm. 6: 13; 2. Tim. 2: 15.

ELSŐ RÉSZ.
Az ember nyomorúságáról

II. ÚRNAPJA. 3. K: Miből ismered meg a te nyomorúságodat?

F.: Az Isten Törvényéből.

Róm. 3: 20.

4. K: Mit követel tőlünk Isten Törvénye?

F.: Rövid összefoglalásban így tanít minket erre Krisztus, Máté ev. 22. rész 3?-40. verseiben: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.

V. Móz. 6: 5; III. Móz. 19: 18; Márk 12: 30; Luk. 10: 27.

5. K: Megtarthatod-é tökéletesen mindezeket?

F.: Semmiképpen nem. Mert természetem szerint hajlandó vagyok Istent és felebarátomat gyűlölni.

Róm. 3: 10, 20, 23; 1. Móz. 6: 5, 8: 21; Róm. 7: 22-23; 1. Ján. 1: 8, 10; Ef. 2: 3; Tit. 3: 3.

III. ÚRNAPJA. 6. K: Hát ilyen gonosznak és romlottnak teremtette Isten az embert?

F.: Semmiképpen nem. Sőt inkább jónak és a maga képmására teremtette Isten az embert, azaz valóságos igazságban és szentségben. Azért, hogy Istent, az ő Teremtőjét igazán megismerje, Őt szívből szeresse és hogy Vele örökkétartó idvességben éljen, hogy így Őt dícsérje és magasztalja.

1. Móz. 1: 31; 1. Móz. 1: 26-27; Ef. 4: 24; Kol. 3: 10; 2. Kor. 3: 18;

7. K: Hát akkor honnan ered az embernek ez a megromlott természete?

F.: Első szüleinknek, Ádámnak és Évának paradicsombeli esetéből és engedetlenségéből, ami miatt a mi természetünk úgy megromlott, hogy mi mindnyájan bűnben fogantatunk és születünk.

1. Móz. 3. 5: 3; Róm. 5: 12; Zsolt. 51: 7.

8. K: De hát annyira megromlottunk-é, hogy teljességgel alkalmatlanok vagyunk minden jóra és hajlandók minden rosszra?

F.: Bizony úgy van. Hacsak a Szentlélek újjá nem szül bennünket.

Róm. 7: 18; 2. Kor. 3: 5; 1. Móz. 6: 5; 8: 21; Ján. 3: 3, 5; Jób 14: 4, 15: 14, 16: 35; Ézs. 53: 6; 1. Kor. 12: 3.

IV. ÚRNAPJA 9. K: Nem igazságtalanul bánik-é Isten az emberrel, hogy olyat kíván tőle az Ő törvényében, amit képtelen megtenni?

F.: Semmiképpen nem. Mert olyanná teremtette Isten az embert, hogy azt megtehetné. De az ördögnek sugallatára és tudatos engedetlensége által úgy magát, mint utódjait megfosztotta az ember azoktól az ajándékoktól.

Ef. 4: 24; 5. Móz. 32: 4; Róm. 1: 32; Préd. 7: 29; 1. Móz. 3: 13; 2. Kor. 11: 3; 1. Móz. 3; Róm. 5: 12; 1. Tim. 2: 13, 14.

10. K.: Büntetlenül hagyja-e Isten az ilyen engedetlenséget és elszakadást?

F.: Bizony semmiképpen nem. Sőt inkább rettenetes az Ő haragja úgy a velünk született, mint az elkövetett bűnökért. És azokat igazságos ítélet által ideig- és örökkétartó büntetéssel sujtja, amint maga is megmondotta: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.

1. Móz. 2: 17; Zsolt. 5: 6; 76: 8; Zsid. 10: 31; Ef. 2: 3; Róm. 5: 12, 14, 1: 18; V. Móz. 27: 26; Es. 66; 24; Máté 25: 41; Náh. 1: 2; Róm. 1: 18; Ef. 5: 6; Gal. 3: 10.

11. K.: Hát nem irgalmas az Isten?

F.: Isten igenis irgalmas, de igazságos is. Ezért azt kívánja az Ő igazsága, hogy az Istennek legfelségesebb dicsősége ellen elkövetett bűnt is a legnagyobb, vagyis az örökkétartó testi és lelki büntetés sujtsa.

II. Móz. 34: 6-7. 20: 6; 5, 23: 7, 34: 7; Zsolt. 5: 5-7; Zsid. 10: 31; Nah. 1: 2, 3.

MÁSODIK RÉSZ. Az ember megváltásáról

V. ÚRNAPJA. 12. K: Mivel tehát Istennek igazságos ítélete szerint megérdemeljük az ideig és örökké tartó büntetést, van-e valami lehetőség arra, hogy megszabadulhassunk e büntetéstől és ismét kegyelembe juthassunk?

F.: Isten azt akarja, hogy igazságosságának elégtétel adassék. Ezért vagy önmagunk, vagy valaki más által kell annak tökéletesen eleget tennünk.

1. Móz. 2: 17; Józs. 24: 19; Róm. 8: 3-4; II. Kor. 5: 21; Ezék. 18: 4; Mt. 5: 26; 2. Thess. 1: 6; Luk. 16: 2.

13. K.: Vajjon mi magunk eleget tehetünk-e?

F.: Semmiképpen nem. Sőt még naponként szaporítjuk is a bűnt.

Jób 9: 2-3, 12; Máté 6: 12, 18: 25, 16: 26; Róm. 2: 5; Jób 15: 15, 16, 4: 18, 19; Zsolt. 130: 3.

14. K: Hát van-e olyan teremtmény, aki eleget tehetne érettünk?

F.: Nincs. Mert elsősorban Isten nem akar más teremtményt megbüntetni azért a bűnért, melyet az ember követett el. Másodsorban meg egy teremtmény sem vehetné magára Isten bűnért való örök haragjának súlyát, sem más teremtményt nem szabadíthat meg attól.

Ezék. 18: 4; Zsolt. 130: 3: Náhum 1: 6; 1. Móz. 3: 17.

15. K: Milyen Közbenjárót és Szabadítót kell tehát keresnünk?

F.: Olyat, aki valóságos és igaz ember és mégis hatalmasabb minden teremtménynél, vagyis aki egyszersmind valóságos Isten is.

1. Kor. 15: 21; És. 7: 14, 9: 5; 53: 11; Zsid. 7: 26; Jer. 23: 6.

VI. ÚRNAPJA. 16. K: Miért kell neki valóságos és igaz embernek lenni?

F.: Mert Isten igazságossága azt kívánja, hogy amely emberi természet a bűnt elkövette, ugyanaz tegyen is eleget a bűnért. És az ember maga is bűnös lévén: nem tehet eleget másokért.

Ezék. 18: 4, 20; Zsolt. 49: 8-9; Zsid. 2: 14, 7: 26-27; I. Kor. 15: 21; Róm. 5: 18; 1. Pét. 3: 18.

17. K.: Miért kell neki egyszersmind valóságos Istennek lenni?

F.: "Azért, hogy istenségének hatalmával Isten haragjának súlyát emberi természetében elhordozhassa és nekünk az igazságosságot és az életet megszerezhesse és visszaadhassa.

Ézs. 53: 4, 11; 63: 3, 9: 5; 1. Ján. 4: 9; I. Pét. 3: 18; Náh. 1: 6; Zsolt. 130: 8.

18. K.: Kicsoda lehet ez a Közbenjáró, aki egyszerre valóságos Isten és valóságos és igaz ember is?

F.: A mi Urunk, Jézus Krisztus. Aki bölcseségül lőn nekünk Istentől és igazságul, szentségül és tökéletes váltságul.

1. Ján. 5: 20; Róm. 9: 5; 1. Tim. 3: 16; Ján. 8: 58: 1. Kor. 1: 30; I. Tim. 2: 5-6; Ján. 1: 1; Gal. 4: 4; Ézs. 9: 6; Jer. 23: 6; Mal. 3: 1; Luk. 1: 42; 2: 6, 7; Róm. 1: 3; 9: 5; 1. Pét. 1: 19; Zsid. 2: 9.

19. K.: Honnan tudod ezt?

F.: A szent Evangéliumból, melyet a Paradicsomban jelentett ki először az Isten. Azután a szent pátriárkák és próféták által hirdettetett. És az áldozatok, s a Törvény egyéb ceremóniái által ábrázoltatott ki. Legutoljára pedig egyszülött Fiával töltetett be.

1. Móz. 3: 15; 22: 15-18; Ap. Csel. 3: 24; Zsid. 10: 1. Kol. 2: 7, 16-17; Ján. 1: 29; Ap. Csel. 13: 32-33; Róm. 10: 4; Ézs. 53; 42: 1-4, 43: 25, 49: 5, 6; Jer. 23: 5; Mik. 7: 18.

VII. ÚRNAPJA. 20. K.: Valamint Ádám által kárhozatra, úgy Krisztus áltat üdvösségre juthat-e minden ember?

F.: Semmiképpen nem. Hanem csak azok, akik igaz hit által Övéi lesznek és elfogadják minden Ő jótéteményét.

Máté 7: 14, 22: 14; Ján. 3: 16, 36; Márk. 16: 16; Ézs. 53: 11; Zsid. 4: 3; 10: 39, 11: 6.

21. K.: Milyen az igazi hit?

F.: Az igazi hit nemcsak oly bizonyos tudás vagy ismeret, melynél fogva igaznak tartom azt, amit Isten az Ő Igéjében kijelentett nekünk, hanem erős bizalom is, melyet az Evangélium által gerjeszt szívemben a Szent Lélek, hogy nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot és üdvösséget ajándékoz Isten ingyen kegyelemből, egyedül Krisztus érdeméért.

Csel. 24: 14. Jak. 1: 6, 2: 19; Róm. 1: 17; 3: 24, 5: 9, 4: 20-21, 10: 17; Zsolt. 103: 2-3; Ef. 2: 8-9; Kol. 1: 14; Máté 16: 17; Csel. 16: 14; Luk. 1: 77, 78.

22. K.: Mit kell tehát hinni a keresztyénnek?

F.: Mindazt, ami az Evangéliumban ígértetik nekünk. Amire minket a mi közönséges és kétségnélküli keresztyén hitünk tételei egy hitvallásban tanítanak meg.

Ján. 20: 31; Márk 1: 15; Máté 28: 19.

23. K.: Melyek e mi hitvallásunk tételei?

F.: 1. Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, Ő egyszülött fiában, mi Urunkban. Ki fogantaték Szentlélektől, születék Szűz Máriától. Szenvede Poncius Pilátus alatt, megfeszítteték, meghalt és eltemetteték, szálla alá poklokra. Harmadnapon halottaiból feltámadott. Felméne mennyekbe, ül a mindenható Atya Istennek jobbján. Onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat. Hiszek Szent Lélekben. Hiszek egy közönséges keresztyén Anyaszentegyházat: a szenteknek egyességét.
Bűneinknek bocsánatát. Testünknek feltámadását. És az örök életet. Ámen

VIII. ÚRNAPJA. 24. K.: Hány részre osztható fel ez a hitvallás?

F.: Háromra. Az első szól az Istenről, mint Atyáról és a mi teremtetésünkről. A második az Istenről, mint Fiúról és a mi megváltatásunkról. A harmadik Istenről, mint Szentlélekről és a mi megszenteltetésünkről.

25. K.: Mivel csak egyetlenegy isteni Lény van, miért beszélsz az Atyáról, Fiúról és Szentlélekről?

F.: Mert úgy jelentette ki magát Isten az Ő Igéjében, hogy ez a három különböző Személy: az egyedüli, valóságos és örök Isten.

5. Móz. 6: 4; 1. Kor. 8: 4; Máté 28: 19; 1. Ján. 5: 7; 2. Kor. 13: 13; Ef. 4: 6; Ézs. 48: 16; Gal. 4: 6; Ef. 2: 18; Tit. 3: 5, 6.

Az Atya Istenről és mi teremtetésünkről

IX. ÚRNAPJA. 26. K.: Mit hiszel e szavakkal: "Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében"?

F.: Azt, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus örökkévaló Atyja, aki a mennyet és földet minden benne lévővel semmiből teremtette és örök tanácsa és gondviselése által mindezeket még most is fenntartja és igazgatja: az Ő Fiáért, Krisztusért, nékem Istenem és Atyám. Akire annyira rábízom magam, hogy semmit sem kételkedem a felől, hogy összes testi és lelki szükségeimről gondoskodik. Sőt javamra fogja fordítani mind azt a rosszat, amit e siralomvölgyben rám bocsát. Mert megteheti azt, mint mindenható Isten. És meg is akarja cselekedni, mint hűséges Atya.

1. Móz. 1: 2; Ef. 1: 5; Csel. 4: 24, 14: 15; Zsid. 1: 8; Ef. 1: 11; Zsolt. 104: 27-30; 148: 5-6; Éf. 1: 5-6; Ján. 20: 17; Zsolt. 118: 8; Péld. 3: 5; Zsolt. 23: 1; Zsid. 12: 10-11; Zsolt. 135: 5-6; 103: 13; Máté 7: 11; Máté 6: 25, 26, 32, 33; Luk. 12: 22; Róm. 8: 28.

X. ÚRNAPJA 27. K.: Mit értesz az Isten gondviselésén?

F.: Istennek mindenható és mindenütt jelen való erejét, mellyel a mennyet és földet, minden teremtménnyel együtt, mintegy saját kezével még most is fenntartja. És úgy igazgatja, hogy fák és füvek, eső és szárazság, termékeny és terméketlen évek, étel és ital, egészség és betegség, gazdagság és szegénység és minden más dolog nem véletlenségből, hanem az Ő atyai kezéből jő.

És. 40: 26; Zsid. 1: 3; Zsolt. 139: 7, 10; Néh. 9: 6; Zsolt. 103: 19; Ap. Csel. 17: 28 Zsolt. 104: 13, 16; Ap. Csel. 14: 17; Jób 5: 18-19; 1. Sám. 2: 7; Péld. 22: 2; Máté 10: 29-31.

28. K.: Mit használ az, ha tudjuk, hogy Isten teremtett mindeneket és gondviselésével még most is fenntartja?

F.: Azt, hogy mindennemű viszontagságban türelmesek, a boldogságban háládatosak lehessünk. És mindabban, ami még ránk jöhet: jó reménységben legyünk a mi hűséges Istenünk és Atyánk iránt: hogy egy teremtmény sem szakaszthat el minket az Ő szerelmétől. Mert annyira az Ő kezében van minden teremtmény, hogy az Ő akarata ellen semmit sem tehet, de még csak meg sem mozdulhat.

Róm. 5: 3, 4; Zsolt. 39: 10; 1. Thess. 5: 18; 1; Pét. 5: 7; Róm. 8: 35; És. 41: 10-11; Jak. 1: 3; Jób 1: 21.

A fiú Istenről és a mi megváltatásunkról

XI. ÚRNAPJA. 29. K.: Miért nevezzük Isten fiát Jézusnak, vagyis Idvezítőnek?

F.: Azért, mert Ő idvezít és szabadít meg bennünket minden bűnünkből. És azért is, mert az idvesség senki másban nem kereshető, sem meg nem található.

Máté 1: 21; Ap. Csel. 4: 12; 1. Kor. 3: 11; Zsid. 7: 25; 4: 12; 1. Ján. 5: 11.

30. K.: Hát hisznek azok is az egyedüli idvezítő Jézusban, akik idvességüket és boldogságukat a szenteknél, vagy önmagukban, vagy másutt keresik?

F.: Semmiképpen nem. Mert valójában megtagadják az egyedüli Idvezítőt, Jézust, pedig szájukkal dicsekednek Vele. Mert egyik a kettő közül: vagy nem tökéletes Idvezítő Jézus, vagy pedig ebben az Idvezítőben kell feltalálni az üdvösségre szükséges összes dolgokat azoknak, akik igaz hittel fogadják el Őt.

1. Kor. 1: 13, 30. 31; Kol. 1: 19-20, 2: 9-10; Ján. 1: 14, 16; Zsid. 7: 25, 12; 2; Gal. 5: 4.

XII. ÚRNAPJA. 31. K.: Miért nevezzük Őt Krisztusnak, azaz Felkentnek?

F.: Azért, mert az Atya Isten rendelte el és a Szentlélekkel kente fel Őt legfőbb Prófétánkká és Tanítónkká, aki tökéletesen kijelentette Istennek titkos tanácsát és akaratát a mi váltságunk felől. - Továbbá egyetlen Főpapunkká, aki testének egyetlenegy áldozatával megváltott minket és érettünk könyörögve szüntelenül közbenjár az Atyánál. - Végül a mi örökkévaló Királyunkká, aki Igéjével és Lelkével kormányoz minket és a megszerzett váltságban oltalmaz és megtart.

Zsolt. 45: 8; És. 11: 1-2, 61: 1: 5; Móz. 18: 15; Zsolt. 40: 8-9; Ján. 1:18; 15: 15; Zsolt. 110: 4; Zsid. 10: 10; Jel. 5: 9; Róm. 8: 34; Zsolt. 2: 6; Jer. 33: 15-16; Luk. 1: 32-33; Zsolt. 89: 37-38; Ján. 10: 28; Máté 21: 5; Jel. 12: 10, 11.

32 K.: Hát téged miért hívnak keresztyénnek?

F.: Azért, mert hit által Krisztusnak tagja vagyok és így részese az Ő felkenetésének. Hogy így nevéről vallást tegyek. Magamat élő hálaáldozatul Néki adjam. És szabad és jó lelkiismerettel harcoljak ebben az életben a bűn és az ördög ellen. És a másvilágon Ővele együtt uralkodjam örökké minden teremtményen.

Csel. 11: 26; 1. Kor. 12: 27; Ef. 3: 17; 1. Ján. 2: 27; 2. Kor. 1: 21-22; 1. Pét. 2: 9; Róm. 12: 1; 1. Pét. 2: 5; Róm. 6: 12-13; Ef. 6: 12, 1. Pét. 5: 8-9; Jel. 3: 21; II. Tim. 2: 12; Jel. 1: 6; 5: 8, 10.

XIII. ÚRNAPJA. 33. K.: Miért nevezzük Őt Isten egyszülött Fiának, mikor mi is Isten gyermekei vagyunk?

F.: Azért, mert Istennek egyedül Krisztus az öröktőlfogva való és természet szerinti Fia. Minket pedig Ő érette fogadott Isten kegyelemből gyermekeivé.

Ján. 1: 11, 14; Gal. 4: 6; Ef. 1: 5-6; Zsid. 1: 1-2; Ján. 3: 16; Róm. 8: 32, 16.

34. K.: Miért nevezed Őt mi Urunknak?

F.: Azért, mert Ő minket testestől-lelkestől minden bűneinkből kiváltott, de nem aranyon, vagy ezüstön, hanem az Ő drága vérével; és az ördög minden hatalmából megszabadított, s így tett a maga tulajdonává.

1. Kor. 6: 20; Kol. 1: 14; Zsid. 2: 14-15; 1. Pét. 1: 18-19; Tit. 2: 14; 1. Tim. 2: 6.

XIV. ÚRNAPJA. 35. K.: Mit tesz az, hogy "fogantaték Szentlélektől, születék szűz Máriától"?

F.: Azt, hogy Istennek örök Fia, aki valóságos és örök Isten és az is marad: a Szentlélek munkája által szűz Mária testéből és véréből valóságos emberi természetet öltött magára, hogy így Dávidnak valóságos magva legyen, s mindenben hasonlatos atyafiaihoz, kivéve a bűnt.

Gal. 4: 4; 1. Ján. 5: 20; Róm. 9: 5; Ézs. 7: 14; Luk. 1: 35; 1. Tim. 2: 5; 1. Ján. 1: 1-3; Fil. 2: 6-7; Ap. Csel. 13: 23; 2: 30; Zsid. 2: 17; l. Ján. 3: 5; Zsid. 4: 15.

36. K.: Mi hasznodra van Krisztus szent fogantatása és születése?

F.: Arra, hogy Ő a mi közbenjárónk és ártatlanságával és tökéletes szentségével elfedezi Isten színe előtt bűneimet, melyekben fogantattam és születtem.

Zsid. 7: 26; Róm. 8: 3; Gal. 4: 4-5; 2. Kor. 5: 21; 1. Pét. 1: 18, 19, 3: 18.

XV. ÚRNAPJA 37. K.: Mit értesz az alatt, hogy "szenvedett"?

F.: Azt, hogy Ő, földi életének egész ideje alatt, de különösen életének végén, Istennek az egész emberi nemzetség bűne ellen való haragját testében és lelkében elhordozta, hogy így szenvedésével, mint egyetlenegy engesztelő áldozattal, testünket és lelkünket az örök kárhozattól megszabadítsa és számukra Istennek kegyelmét, igazságát és az örök életet megszerezze.

És. 53: 2-6: Zsolt. 22: 17-18; Máté 26: 38; Fil. 2:8; Zsid. 5: 7-8, 9: 12; Ef. 1: 5-7; 1. Ján. 4: 9; Ján. 3: 14-15; 1. Pét. 2: 24, 3: 18; 1. Tim. 2: 6; Ézs. 55: 10; Zsid. 9: 15;. 10: 19.

38. K.: Miért szenvedett Ő Poncius Pilátus bírósága alatt?

F.: Azért, hogy ártatlan létére a világi bíró által ítéltessék el, hogy ezzel Istennek ránk váró szigorú ítéletétől szabadítson meg bennünket.

Máté 27: 2, 19, 24; Luk. 23: 14-15; Ján. 18: 38, 19: 13-16; 1. Pét. 3: 18; Róm. 8: 34.

39. K.: Nagyobb dolog az, hogy keresztre feszíttetett, mintha másnemű halállal halt volna meg?

F.: Igen. Mert abból vagyok bizonyos a felől, hogy a rajtam levő átkot magára vette. Mert Isten megátkozta a kereszthalált.

Gal. 3: 13; 5. Móz. 21: 22-23.

XVI. ÚRNAPJA. 40. K.: Miért kellett Krisztusnak egészen a halálig megaláznia magát?

F.: Mert Isten igazsága és igazmondása miatt nem lehetett volna más módon eleget tenni a mi bűneinkért, mint csak az Isten Fiának halála által.

1. Móz. 2: 17; Máté 20: 28; Lukács 24: 26; Róm. 5: 8, 6: 23, 8: 3, 4; Zsid. 2: 14, 15.

41. K.: Miért "temettetett el"?

F.: Azért, hogy ezzel bebizonyítsa azt, hogy valóban meghalt.

Csel. 13: 29; Mt. 27: 57-60; Márk 15: 42-45; Ján. 19: 38-42.

42. K.: Ha már Krisztus meghalt érettünk, miért kell nekünk is meghalni?

F.: Mert a mi halálunk nem a bűneinkért való elégtétel, hanem csak meghalás a bűnnek és átmenet az örök életre.

Zsolt. 4: 8; Márk 8: 37; Ján. 5: 24; Róm. 7: 24; Fil. 1: 23.

43. K.: Mi egyéb hasznot veszünk még Krisztusnak a keresztfán való áldozatából és halálából?

F.: Azt, hogy az Ő ereje által a mi óemberünk Ővele együtt megfeszíttetik, megöletik és eltemettetik, hogy a test gonosz indulatai többé ne uralkodjanak bennünk, hanem hogy önmagunkat Őnéki szenteljük oda hálaáldozatul.

Gal. 5: 24: Róm. 6: 6-7, 14; 12: 1; 1. Pét. 2: 5.

44. K.: Miért teszed még hozzá "szálla alá poklokra?

F.: Azért, hogy legnagyobb kísértéseim között is bizonyos legyek a felől, és teljességgel megvígasztalódjam az által, hogy az én Uram, Jézus Krisztus, az Ő kibeszélhetetlen gyötrődése, fájdalmai, rettegése és pokoli kínlódása révén, melyeket szenvedésével (különösen a keresztfán) viselt el, engem a pokoli gyötrelemtől és kíntól megszabadított.

Zsolt. 18: 5, 6; Máté 26: 37-38, 46; Luk. 22: 43-44; 1. Kor. 15: 55, 57: Gal. 3: 13-14; Zsid. 5: 7-9.

XVII. ÚRNAPJA. 45. K.: Mit használ nekünk Krisztus feltámadása?

F.: Először is: legyőzte feltámadásával a halált, hogy részeseivé tehessen bennünket annak az igazságnak, melyet halálával szerzett meg számunkra. Másodszor: új életre támaszt az Ő ereje által minket is. Harmadszor: Krisztus feltámadása biztos záloga a mi idvességes feltámadásunknak.

Róm. 4: 25; 1. Kor. 15: 20-22; Róm. 6: 4-8; Ef. 2: 4-5; 1. Pét. 1: 3.

XVIII. ÚRNAPJA. 46. K.: Hogy érted azt, hogy "felméne mennyekbe"?

F.: Hogy Krisztus tanítványainak szemeláttára emelkedett fel a földről az égbe és hogy a mi javunkra van ott, miglen ismét eljövend ítélni eleveneket és holtakat.

Luk. 24: 50-51; Csel. 1: 9; Ján. 16: 7; Fil. 3: 20: Csel. 3: 21.

47. K.: Tehát nincs velünk Krisztus a világ végéig, amint azt megígérte nekünk?

F.: Krisztus valóságos ember és valóságos Isten. Emberi természetére nézve nincs többé a földön. De istenségével, fenségével, kegyelmével és Lelkével sohasem távozik el tőlünk.

Zsid. 8: 4; Ján. 16: 28, 14: 16; Máté 28: 20; Csel. 3: 21.

48: K.: Nem válik-e el ily módon egymástól a Krisztusban való két természet, hogyha az emberi természet nincs mindenütt ott, ahol az isteni van?

F.: Semmiképpen nem. Mert az isteni természet meg nem érthető és mindenütt jelenvaló: ebből szükségképen az következik, hogy bár az isteni természet a magára öltött emberi természetén kívül is létezik, mindazáltal abban is benne van, s azzal személy szerint egyesülve marad.

Jer. 23: 24; 1. Kir. 8: 27; Ján. 17: 24; Ap. Csel. 3: 13. 7: 49; Máté 28: 6.

49. K.: Mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele?

F.: Elsősorban azt, hogy Ő a mi Közbenjárónk a mennyben az Atya színe előtt. Másodszor, hogy a mi testünk, melyet Ő magára vett, biztos zálogunk arra, hogy Ő, aki a Fej: minket, az Ő tagjait, szintén felvisz magához. Harmadszor, hogy Ő viszont zálogul Lelkét küldi nekünk, kinek ereje által az odafennvalókat keressük, ahol Krisztus van, ülvén Istennek jobbján, nem pedig a földieket.

1. Ján. 2: 1; Róm. 8: 34; Zsid. 9: 24; Ján. 17: 24; Ef. 2: 6; Ján. 16: 7; Ef. 1: 13-14; Kol. 3: 1-3; Fil. 3: 21; Róm. 8: 34.

XIX. ÚRNAPJA. 50. K.: Miért mondod ezt: ül az Istennek jobbján?

F.: Mert azért ment fel Krisztus a mennybe, hogy ott is bizonyítsa, hagy az Ő keresztyén Egyházának Ő a Feje, aki által igazgat az Atya mindeneket.

Ef. 1: 20-21; Kol. 1: 18; Máté 28: 18; Ján. 5: 22.

51. K.: Mit használ nekünk a mi Fejünknek, Krisztusnak ez a dicsősége?

F.: Először, hogy Szent Lelke által mi belénk, tagjaiba mennyei ajándékokat áraszt alá. Aztán meg hatalmával oltalmaz és megtart minden ellenséggel szemben.

Ap. Csel. 2: 33; Ef. 4: 8; Ján. 10: 28-30; Zsolt. 2: 9; 110: 1, 2.

52. K.: Mi vígasztatásod van abból, hogy Krisztus visszajön ítélni eleveneket és holtakat?

F.: Hogy mindennemű szomorúság és üldöztetés közben felemelt fővel ugyanőt várom bíróul az égből, aki előbb miattam állott Isten ítélőszéke elé, s vett el rólam minden kárhoztatást. Aki úgy a maga, mint az én összes ellenségeimet örök kárhozatra veti. Engem pedig magához, a mennyei örömbe és idvességbe visz fel majd az Ő kiválasztottaival együtt.

Filip. 3: 20; Máté 26: 64; Ap. Csel. 10: 12; 1. Thess. 4: 16; 2. Thess. 1: 6, 10; Jelen. 20: 12-13; Luk. 21: 28; Róm. 8: 23; Tit. 2: 13.

A Szentlélek Istenről s a mi megszenteltetésünkről

XX. ÚRNAPJA. 53. K.: Mit hiszel a Szentlélekről?

F.: Először, hogy Ő az Atyával és a Fiúval egyenlő valóságos és örök Isten. Másodszor, hogy Ő nekem is adatott; hogy igaz hit által engem Krisztusban s minden Ő jótéteményében részeltessen, vígasztaljon és mindörökké velem maradjon.

1. Ján. 5: 7; Máté 28: 19; Ap. Csel. 5: 3-4; 1. Kor. 3: 16; Csel. 2: 17-18; Jóel. 2: 28; Róm. 8: 9; Gal. 4: 6; 1. Kor. 12: 3; Ef. 3: 16-17; Ján. 15: 26; Ján. 14: 16-17; Móz. 1: 2; Ézs. 48: 16; 1; Kor. 3: 16; 6: 19; 1. Pét. 1: 2; 4: 14.

XXI. ÚRNAPJA. 54. K.: Mit hiszel a közönséges keresztyén Anyaszentegyházról?

F.: Hogy Istennek Fia az egész emberi nemzetségből Szentlelke és Igéje által, az igazi hitnek egységében magának az örökéletre kiválasztott gyülekezetet gyüjt egybe a világ kezdetétől fogva annak végéig. Azt oltalmazza és fenntartja. És hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok.

Ef. 5: 26; Csel. 20: 28; Ján. 10: 11; 1. Kor. 11: 26; Ef. 4: 11-13; 1. Móz. 26: 4; Jel. 5: 9; Róm. 1: 16; Ef. 4: 3-5, 13; Ján. 10: 28; Róm. 8: 28-30; 2. Tim. 1: 9; Máté 16: 18; 1. Pét. 1: 5; Ef. 2: 19-22; Zsolt. 23: 6; Róm. 8: 38-39; 1. Kor. 1: 8-9; Ef. 1: 10-13; Ézs. 59: 21; Csel. 2: 42; Zsolt. 71: 17-18; Zsolt. 129: 1-5; 1. Ján. 3: 14, 19-21.

55. K.: Mit értesz a "szentek egyességén"?

F.: Először, hogy a hívők, mint tagok, együttesen és egyenként is, részesei Krisztusnak és minden Ő javainak és ajándékainak. Másodszor, hogy mindenki kötelességének ismerje, hogy ajándékait készséggel és örömmel fordítsa a többi tag javára és üdvösségére.

Róm. 8: 32; 1. Ján. 1: 3; Ef. 5: 29-30; Róm. 12: 4-6: 1. Pét. 4: 10; 1. Kor. 6: 17, 12: 12, 13, 21; 3: 1, 5; Filip. 2: 4-8.

56. K.: Mit hiszel a "bűnök bocsánatáról"?

F.: Hogy Isten, Krisztus elégtételéért, soha többé meg nem emlékezik bűneimről és bűnös természetemről sem, mellyel egész életemen át harcolnom kell; hanem kegyelemből Krisztus igazságával ajándékoz meg, hogy soha többé kárhozatba ne jussak.

Ef. 1: 7; Zsolt. 103: 3; Róm. 7: 23-25, 8: 1; Jer. 31: 34; Ján. 5: 24; Róm. 8: 33-34; 1. Ján. 1: 7, 2: 2; 2. Kor. 5: 9; Mik. 7: 19; Ján. 3: 19.

XXII. ÚRNAPJA. 57: K.: Mi vígasztalásod van a test feltámadásából?

F.: Az, hogy nemcsak lelkem vitetik fel e földi élet után azonnal Krisztushoz, az ő Fejéhez, hanem Krisztus ereje által feltámasztva, testem is hasonló lesz Krisztus dicsőséges testéhez és ismét egyesül lelkemmel.

Luk. 16: 22, 23: 43; Préd. 19: 9; Luk. 23: 43; Fil. 1: 23; Jób 19: 25-27; 1. Kor. 15: 33; Ján. 5: 28-29; 6: 39-40; Ezék. 37: 5-6; Fil. 3: 21; 1. Kor. 15: 42-44; 1. Ján. 3: 2.

58. K.: Micsoda vígasztalásod van az "örök életről" szóló hittételből?

F.: Az, hogy miután már most is érzem szívemben az örök élet kezdetét: mostani életem után tökéletes üdvösségben lesz részem, melyet szem nem látott, fül nem hallott, sem emberi szív meg nem gondolt és mindezt azért, hogy abban Istent mind örökké magasztaljam.

2. Kor. 5: 2, 3; Róm. 5: 1; 1. Kor. 2: 9; 2. Pét. 1: 9.

XXIII. ÚRNAPJA. 59. K.: De mi hasznát veszed annak, ha hiszed mindezeket?

F.: Azt, hogy Isten előtt megigazult vagyok a Krisztusban és örököse az örök életnek.

Hab. 2: 4; Róm. 1: 16, 17; Fil. 3: 9; Ján. 3: 36.

60. K.: Isten előtt hogyan lettél megigazulttá?

F.: Egyedül a Jézus Krisztusba vetett igaz hit által. Oly módon, hogy bár lelkiismeretem vádolva mondja: hogy súlyosan vétkeztem Istennek összes parancsolatai ellen és egyet sem tartottam meg azok közül, sőt még most is hajlandó vagyok minden gonoszra, mindazáltal Isten, minden érdemem nélkül, pusztán kegyelemből, nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztus tökéletes elégtételét, igazságát és szentségét. Úgy, mintha sohasem lett volna bűnöm s nem is vétkeztem volna. Sőt, mintha én is mindenben éppen olyan engedelmes lettem volna, mintahogy Krisztus engedelmes volt érettem. De csak annyiban, amennyiben hívő szívvel elfogadom e jótéteményt.

Róm. 3: 9, 21, 22, 24-26, 28; Gal. 2: 16; Róm. 7: 21-23; 4: 4, 6-8, 5: 9, 18-19; Ef. 2: 8-9; Fil. 3: 9; Tit. 3: 5; 5; Móz. 9: 6; Ezék. 36: 22; 1. Ján. 2: 2; 2. Kor. 5: 19, 21.

61. K.: Miért mondod. hogy egyedül. csak a hit által igazulsz meg?

F.: Nem azért, mintha hitem érdeméért volnék kedves Isten előtt. Hanem azért, mert egyedül Krisztus elégtétele, igazsága és szentsége az én igazságom Isten előtt. És hogy ezt semmi más módon el nem fogadhatom, sem magamévá nem tehetem, csak egyedül hit által.

1. Kor. 1: 30; 1. Ján. 5: 10; 1. Kor. 2: 2.

XXIV. ÚRNAPJA. 62. K.: De miért nem lehetnek jócselekedeteink Isten előtt való igazsággá, vagy annak valami részévé?

F.: Azért, mert csak a teljesen tökéletes és Isten törvényével minden részében megegyező igazság állhat meg Isten ítélőszéke előtt. És mert a mi legjobb cselekedeteink is e földi életünkben mind tökéletlenek és bűnökkel beszennyezettek.

Gal. 3: 10; 5. Móz. 27: 26; Jak. 2: 10; Zsolt. 130: 3; Jak. 3: 2; 1. Ján. 1: 8; Ézs. 64: 6.

63. K.: De hogyan? Hát semmi érdeme sincs a mi jócselekedeteinknek? Pedig Isten azt ígéri, hogy mind e földi, mind a jövő életben megjutalmazza azokat?

F.: Ez a megjutalmazás nem érdemünkért, hanem kegyelemből történik.

Luk. 17: 10; Róm. 11: 36.

64. K.: Nem teszi könnyelműekké, istentelenekké az embereket ez a tudomány?

F.: Nem. Mert lehetetlen, hogy aki igaz hit által Krisztusba oltatott, a háládatosság gyümölcseit ne teremje.

Máté 7: 18; Ján. 15: 5; Róm. 8: 14.